Ilyenkor másik dolgok szoktak gondot okozni, azok, amik még nem oldódtak meg. De meg fognak. Muszáj lesz. Néhány nagyobb levegővétel, gondolkodás, háborgás vagy éppen mélyre süllyedés után friss levegőt szívok a tüdőmbe, és tiszta fejjel, újra megemberelve magamat, leporolva a térdemről a port, és kihúzott, egyenes háttal fogok továbblépni.
Mit is vártam?! Igazából azt, amiről mindenki álmodik: gondtalan életet. Na, ez az, ami nem létezik. Viszont, és itt van a legfontosabb különbség – véleményem szerint – hívő és nem hívő ember között: van Remény! Nagy „R” betűvel. A Remény él!
Pál apostol azt írta egyik levelében: „tudom kinek hittem”. Máshol pedig ezt írja: „Nem szégyellem az Evangéliumot”. Én sem. Erre tettem fel az életemet, ha úgy tetszik. A zenémmel, a dalaimmal az Evangéliumot hirdetem.
Nyilván, nekem is kijut a „jóból”. Csak azért, mert hiszek Istenben, még nem vagyok valami csodabogár, aki különleges képességekkel kikerül minden veszedelmet. Sajnos nem vagyok ilyen. Viszont, a gondok közt is van Reményem! Ő, Krisztus! A Szabadító! Éppen ezt mondtam a minap Veszprémben, az Egyetemen tartott koncerten.
Funky party volt a javából. Pörgős, lüktetős dalok egymásutánja, és egyfajta zavarodottság: Krisztusról szóló dalok úgynevezett modern funky-gospel stílusban. Jól szólt az egész, jó volt a csapat, nagyon! Vasárnap, amikor este próbát tartottunk, nem gondoltam, hogy ennyire egyben lesz az egész. Azt ugyan biztosra vettem, hogy a csapat egysége nagyon rendben volt! A vasárnapi próba végén leültünk imádkozni, kicsit beszélgetni, és együtt köszönetet mondtunk Istennek. Azt gondolom, hogyha Őt, a lényeget helyezzük az első helyre, akkor minden más megadatik mellé.
A koncert kezdetekor úgy láttam, meglepődtek a jelenlévők. Így is lehet Krisztusról hallani?! Az első két-három dal talán a meglepettség jegyében telt. Utána azonban úgy tűnt, mindannyian érezzük, amit érezni kell: Valóság, nem vallás. Ez megvallás – nem vallás.
Ma már tudom, miért íródnak mostanában azok a dalok, amik nem „férnek” bele a gyülekezetek, templomok falai között jellemző közös zenélésbe. Hát azért, hogy a falakon kívül érjenek célt! Izgalmas pályát futnak be ezek a dalok, és mi részese lehetünk annak, hogyan célt érnek!
A szervező fiatalok nagyon kedvesek voltak, és tetszésüknek adtak hangot, a sok elismerő szó, és kedves fogadtatás után, már későre járt az idő, mikor megérkezett a nagyon finom vacsoránk. Végül, háromnegyed 11-körül tudunk hazaindulni. Hulla fáradtan értünk haza mindannyian. De megérte!
Isten jó!
ÉLJ!!! Hallottam, szinte valóságosan ma a fülemben. Ő szólt. Kedves volt, de határozott. Szeretettel volt tele ez az egy szó. És aggódással. Félt engem. Aggódik értem. És gondomat viseli. Ő mondta: „Veled vagyok a világ végéig minden nap!”, azt is mondta: „Ne félj, csak higgy!”.
Hiszek, Jézus! Hiszek!
Közkívánatra, a péntek! Tényleg elfelejtettem, mert túl sűrű volt a hét, és kiment a fejemből! Szóval, péntek: Piszter Ervin beszélt az adás-kapás viszonyáról. Erős volt, sőt, az én emlékeim szerint, ez a mai prédikáció volt messze a legütősebb. Szólt! Bele a szívem közepébe. Azt hiszem, az egész este olyan volt, amilyenre mindig vágynék...
Az, amikor önként, jó szívvel megyek a gyülekezetbe, azért, hogy a többiekkel együtt mondjak köszönetet - elvárások nélkül!! - az én Istenemnek, az mindig magával hoz valami természetfelettit! Egyszerűen ennyi a tény: Isten hűséges, és igaz! Amit megígért, az úgy van: "Közeledjetek Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzátok" - annyira sokszor tette már meg az első lépést Ő, most igazán rajtam a sor. Én kell, hogy elsőnek lépjek Őhozzá, és az biztosan nem marad válasz nélkül! Most sem maradt el a válasz!
Ő volt az! Ott volt velünk. Közel! Jó reménnyel várom a következő estét...
