A Duna vízállása a minap magasabb volt a megszokottnál. A szikla, amin ülni szoktam – míg elcsendesedek, Bibliát olvasok, és imádkozom –, félig víz alatt volt. Néhány kisebb sziklán belépdeltem hát, és élveztem, ahogy a víz csendesen hullámzik, s közben tőlem 1-2 méterre életüket élő, időnként hangoskodó vadkacsákat látok.
Szeretem ezeket a reggeleket. Remélem, még sokáig lesz lehetőségem ezt a fajta reggeli csendességet megtartani itt, a Dunánál – vagy egy még jobb helyen (ha van ennél jobbJ).
Az elmúlt napokban elemi erővel hatnak rám az Írás sorai, mintha megelevenedtek volna a sorok. Tekintve, hogy egy olyan időszakunkat éljük, ami a jövőnket változtat(hat)ja meg, igyekszünk nem kapkodni, és persze nem lemaradni a döntések meghozatalával… S miközben azon aggódok, hogy „mi lesz, ha…”, az Írás egyszerűen életet lehel belém, íme, csak néhány érdekes sor:
- „Úgy gondolom, jelenlegi szenvedésünk szóra sem érdemes, ahhoz a dicsőséghez képest, amelyben részünk lesz” (Róma 8/12);
- „Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik” (Róma 8/28);
- „Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk? Hiszen még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Hogyne adna akkor minden egyebet is a Fiával együtt nekünk?!” (Róma 8/31-32);
- „Azt mondja ugyanis az Írás: ’Senki sem fog csalódni, aki benne (Krisztusban) hisz’” (Róma 10/11);
- „Ugyanis mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr nevét.” (Róma 10/13);
„Ismerj fel!”. Hasított belém ez a mondat. S rájöttem, hogy most kivételesen nem Ákos dalát kell gyorsan betennem a lejátszómba, hanem el kell csendesedben, és fel kell ismernem Őt, Aki mindent áthat, Aki mindent lát; Őt, Aki vezet, és vigyáz rám…
Csodás dolog a felismerés, ennél is több a megismerése Annak, Aki az élet legsűrűbb viharaiban is közel jön hozzánk, és azt mondja: „Én vagyok, ne féljetek” (János 6/20).
