Kontaktok, amelyek többek egy névnél, vagy telefonszámnál a noteszomban, a telefonomban. Érzelmileg kötődök hozzájuk. Ha meglátom a telefonszámát, vagy a nevét, ezrével tódulnak emlékek a fejembe, vagy éppen csak egy-egy mozzanata eddigi közös életünknek, kapcsolatunknak, ami meghatározó volt – eddig.
Valami mindig történik. És ez jó! Vannak helyzetek, amikor nincs mese, tovább kell lépni. Vannak helyzetek, amikor pedig küzdenünk kell egymásért. Máskor pedig csak békésen elengedni egymást, akkor is, ha a sok „Miért?!” alig hagy helyet más gondolatnak az ember fejében.
Meg köll’ becsülni a kontaktokat, és dolgozni kell, hogy valóban kapcsolat legyen belőlük. A felépült bizalmat, szeretetet pedig ápolni kell. Gondozni, kezelni.
Esetenként aztán csak egy elmentett e-mail, vagy egy régi, ám nagyon kedves fészbúk komment marad egymásból egymásnak… Vagy egy lementett sms…
Van, hogy csak egy beszélgetés emléke marad meg… Amikor kedvesen helyreigazítást kapok: „Balázs, ez nem teljesen jó így, próbáld másként”. S érzem, hogy jobb emberré válok a helyes irányba tereléstől. Na ja, esetemben ez nem nagy dolog, hiszen, ennél csak jobbnak lehet lenni. :-) Monnnyyák is nekem párszor :-)
Az élet a legnagyobb színház, ahol valami mindig történik a színpadon. Néha nem győzzük kapkodni a fejünket. :-) „Jaj, melyik epizódot is nézzem?” Nyüzsgés van, és a legváratlanabb pillanatokban fordul a kocka – balra, vagy éppen jobbra.
S az újra fordult élethelyzetben is van tovább. Ez a legjobb. És persze, mindent felülír a Mester, amikor az élet tengerén dúló viharban feláll, és azt mondja a szélnek: „Állj! Vihar, csendesedj le!” – de szép képpel zárul ez a bejegyzés (Lukács Evangéliuma 8/24).
