Napló - Az élet az Élet?!

            Lassan indulok egy újabb megbeszélésre, kíváncsi vagyok, milyen hely lesz…

            Reggel csodás Igét olvastam, a soron következő szakaszban. „Krisztus csak egyetlen egy áldozatot mutatott be a bűnökért. Az az egy viszont örökre érvényes… Ezért, testvéreim, félelem nélkül, bizalommal és teljesen szabadon bemehetünk a mennyei Szentek Szentjébe. Ez Jézus vére (halála) miatt lehetséges, hiszen, megnyitotta az utat, amely oda vezet. Ez új és élő út, amely bevezet a függönyön keresztül a Szentek Szentjébe. A függöny pedig, nem más, mint Jézus teste. Hatalmas Főpapunk van, aki Isten családját kormányozza. Ezért, őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen, a szívünket Jézus vére (halála) megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot” (Zsidó 10/12; 19-22).

            És ismét oda jutok vissza, hogy nem lehet megállni Krisztus dicséreténél, és Krisztus felmagasztalásánál – a cél az Atya Isten imádata, a Szentek Szentje – ahogyan fentebb is olvasható.

            Krisztus, a kereszthalálával és feltámadásával nem önmagát dicsőítette meg, hanem Istent – Aki, ezután a Fiút dicsőítette meg, de ez egy másik dolog. A Fiú, Jézus, még a halálával is Istenre mutatott!

            Szabad bejárást biztosított minden Istenben hívőnek, és Istent keresőnek arra, hogy az Atya elé mehessen! Ennél nagyobb kiváltság nem nagyon lehet… hiszen, nem kell egy földi közbenjáró közvetítése – lásd: Izraelben a főpap – ahhoz, hogy a Szentéjbe, Istenhez mehessünk. Csodás dolog, hogy „őszinte szívvel és a hit bizonyosságával” mehetünk Isten elé, tudván, hogy ha elfogadjuk Krisztust megváltónknak, akkor az Atya, a Fiú örökre érvényes bűnért való áldozatán keresztül néz bennünket, így pedig tisztának lát.

            Hála Istennek ezért a csodáért!

            „Kapaszkodjunk bele erősen a reménységbe, és bátran beszéljünk az embereknek arról, amit remélünk, mert Isten, akitől az ígéreteket kaptuk, meg is fogja adni, amit megígért” (Zsidó 10/23).

            Ma egy újabb adag, már-már túl soknak tűnő nehézség érkezett a nyakunkba. Bevallom, amikor a hírt megkaptam, azt hittem, hogy összeroppanok, mert túl soknak éreztem, és a férfiúi büszkeségem már így is nagy csorbát szenved(ett)…

            Isten érdekes módon szeret megpróbálni a saját dolgaimon keresztül. Olykor megengedi, hogy próbának legyen kitéve az életem: valóban imádó, és dicsőítő életet élek, vagy csak tanítok róla? Nos, a „remek” hír után közvetlenül a bibliai Jónás jutott eszembe, aztán pedig Jósafát példája.

            Jónás a cet gyomrában hálaáldozatot mutatott be Istennek, a szívéből! Kidicsőítette magát a cet gyomrából (Jónás könyve 2. rész – mindössze 9 vers, érdemes elolvasni :-). Jósafát pedig, amikor harcba indult Izrael népe, a dicsőítőket a csatasor elé állította, hogy dicsérjék Istent – pedig, akkor még nem voltak túl a harcon!

            Az Ige szerint, Isten kijelentést adott Jósafátéknak, amelyben megígérte nekik a győzelmet – rajtuk állt, hogy elfogadják–e, vagy sem (2. Krónika 20. rész).

             Szóval, Isten elém hozta ezt a két példát, és csak azt éreztem, hogy most azonnal, ott, az utca közepén, ahol álltam, el kell kezdenem a szívemet hálaadással és dicsérettel megtölteni. Elkezdtem hálát adni Istennek, és egy pillanat alatt tudtam és éreztem, hogy Isten jelenléte körülvesz – ott van mellettem az én Atyám.

            Az elmúlt napokban felvett dalokat kezdtem hallgatni az MP3 lejátszómban is, és dicsérettel töltöttem meg újra, és újra a szívemet, és a gondolataimat.

             Jósafát esete, amelyről a dicsőítő szeminárium következő napján is szó lesz majd, olyan példa, amely valóban követendő, bár tény, hogy emberileg nézve a legostobább dolog zenekart állítani a harcba induló sereg elé. Isten mégis szereti az ilyen „ostoba” helyzeteket.

            Ahogyan folyamatosan dicsértem Istent, egyre inkább elmerültem a dalokban, és láttam magam előtt a szabadulást. Isten csodálatos. Továbbra is farigcsálja a jellememet, és igyekszik megtanítani arra, hogy minden esetben kész legyek Őt magasztalni, úgy, hogy azonnal ki tudjam zárni a körülményeket magamból. Isten óriási kegyelme, hogy ez most is sikerült.

            Korábban is mondtam: meg akarom fizetni az árat, amit Isten elvár tőlem. Ez pedig, jelenleg a dicséret, és imádat volt.

             Valósággá vált számomra Isten, és az Ő Igéje. Sorra jutottak eszembe a Bibliából azok az Igék, amelyeket Isten nekem adott, hogy megerősítsen; eszembe jutottak azok a dolgok, amiket Isten embereken keresztül is üzent nekem, és ezeken keresztül új erőt kaptam az én Uramtól. Jó megemlékezni az Istentől kapott ígéretekre, és ráállni azokra – hittel megvallani Isten Igéjét!

             „Az, hogy ismerjük Jézust, igen nagy kincs!... Mindenfelől bajok és nehézségek vesznek körül bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mit tegyünk, de mégsem esünk végleg kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket! Néha földre tipornak, de nem tudnak egészen elpusztítani! Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az élete is láthatóvá legyen bennünk!” (2. Korinthus 2/7,8-9).

              Igen, most is ráállok hittel arra, amit a Megváltó mondott: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28/20). Velem van Krisztus.

            A dicséret győzelmet hoz a harcokban, így a mindennapokban is! Istennek hála!

            Ha azt állítanám, hogy tökéletes vagyok, hazudnék – nem kicsit, nagyon. A mai nap kissé megviselt lelkileg, és bár Istenhez tudok fordulni, attól még ember maradok, olykor összeszorul a gyomrom. Így, ma kicsit ideges és ingerlékeny voltam, kár, pedig szép nap volt, és nem akartam én összetűzni senkivel… Ma is tanultam valamit, nem éri meg a feszültséget a szeretteimre „engedni”…