Ha ez megvan, akkor minden más csak mellékes tényező. A körülmények, az események, azok az impulzusok, amik úton-útfélen érnek engem, bennünket... A vélt, és a valós sérelmek, a fájdalmak, vagy éppen a szememet elhomályosító mámoros örömök mind-mind csak mellékesek.
„Teljesedjék be rajtam kegyelmed, Uram, és megígért szabadításod” – írja a 119. Zsoltár 41. verse. Ez az én imám is. Legyen úgy, ahogyan Ő akarja. Azt hiszem, a saját görcseim elengedése okozza legtöbbször a problémát; az, amikor mindenáron megpróbálom Istent belekényszeríteni a saját elképzeléseimbe, és a saját korlátaim közé próbálom Őt behatárolni – emiatt nem jutok sokszor egyről a kettőre.
Az elmúlt néhány nap során sokat tanulok. Tanulok elengedni, és tanulok harcolni. Tanulom, hogy ne Istennel, hanem a gonosszal pörlekedjek, és tanulom, hogy hogyan hagyjak teret az Ő nagyszabású tervének a megvalósulására.
Közben, persze, egyik és másik helyen az életemben jönnek a próbák. Mégis, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. Amikor a Mester kezét fogva lépek ki a lakásból, vagy ülök be az autóba, és egyáltalán, Vele élem az életemet, akkor igenis valósággal érzékelhető az, amiről a Biblia úgy nyilatkozik: békesség.
Ahogy születnek sorban az újabb dalok, a stílusukat, feelingjüket tekintve egyre jobban érzem létjogosultságukat… Nincs mese, a lelkem megelőzte a tavaszt… Már rég virágzásnak indult a szívem és a lelkem… Ha vissza is akarna tartani a külső körülmény, nem megy neki – mert Isten velem van. Születnek újabb versek, zenék, s formálódnak dalokká, miközben most, hogy nem saját magammal vagyok elfoglalva s nem aggódok, nem „forgok” senkin és semmin, hirtelen nyílnak kifelé azok a kapuk, amelyek nyílását már jó ideje óhajtottam… Isten kegyelmes!
Sokszor jut eszembe Jézus. Nem görcsölt sokat a dolgokon. Sem a hajóban, amikor robajlott a tenger, és mindenki pánikolt – mert a körülmények nem voltak éppen ideálisak; sem pedig akkor nem görcsölt, amikor meg akarták kövezni. A célon tartotta a tekintetét. Mindig. Krisztus jó példa.
Mostanában vált bennem teljesen bizonyossá, hogy mi az én célom. Tanulom azt, hogy csak Tőle függjek. Tanulom azt, hogy elfogadjam, amikor más csendre vágyik, akkor is, ha számomra ez érthetetlen. Tanulom, hogy hogyan toleráljam azt, ha te és én más-más hőfokon pörgünk, élünk. Tanulom elfogadni, hogy senki sem tökéletes, kivéve Őt! Tanulom, hogy jobban látja Ő a dolgokat. Tanulom az ő szemszögéből nézni magamat, és az életemet. Tanulom, hogyan lépjek túl nehézségeken, legyen az vélt vagy valós probléma. Tanulom, hogy ne csináljak elefántot a bolhából. Tanulom, hogy mit jelent betartani azt, amit úgy említ a Biblia legnagyobb parancsolat: Szeretni Istent teljes szívemből, lelkemből, és erőmből; szeretni embertársaimat, mint magamat. Ez utóbbi nehezebb, mint Isten iránt érzelmeket táplálni…
Teljesedjék be rajtam kegyelmed, Uram… Én a célon tartom a szememet, fogom a Mester kezét, és hagyom, hadd vezessen – a cél felé.
