Tudod, amikor kóválygó fejjel ébredsz reggel; hasogat, szúr, feszít – s nem segít az Advil Ultra sem –, és nem szűnik, olyan, mintha álmodnál… Na, az elmúlt két nap kicsit túl sok volt . Minden összejött. Bekussolok, és csendben várom a választ. Nincs mese.
A minap mutatták, hogy Ázsiában milyen rettenetes viharok, és természeti csapások vannak; az egyik ilyen bejátszásban mutatták, amint az óriási hullámok átvágtak mindenen; gátakon, magaslatokon, autókon, házakon… Szar érzés még akkor is, ha csak lelkileg élem ezt, s látom úgy, hogy minden odaveszett…
Erre tessék, ma beléptem egy üzletbe, és egy Igevers volt kitéve, aminek a vége fogott meg: „Ne szűnjetek meg hálát adni” – Mi vaaaan?! Jött fel bennem a feszültségek összese. Ez az Igevers teljesen kizökkentett a jól átvett atmoszférámból – az értetlen háborgásból. Nem kértem számon Istentől, sem senki mástól. Csak ültem az autóban, és belekérdeztem a szélvédőmbe: Most mi lesz velünk? Nem vitatkozó, sem nem haragos hangon feltett kérdés volt ez, csak olyan kíváncsi, mint egy kisgyerek, amikor azt látja, hogy a kedvenc csokija elfogyott, és nem látja még, hogy hol a többi, pedig az nagyon kell az életben maradáshoz…
Kizökkentett Isten abból, amibe nem akartam belezökkenni, tehát azonnal egy ok, amiért hálát adhatok. Aztán, lássuk csak, mi mindenért mondhatom azt Neki, hogy köszönöm: Gabi, Kornél, Nóri – a családom; aztán a szüleim és testvéreim; a Legjobb Barátom, és az összes többi (nem sok van belőlük, ám annál értékesebbek) Barátom; van munkám; van lakásunk és autónk (még) – hiszem, lesz is, mindkettő! –; van ruhánk, van mit ennünk, és a legfontosabb a legvégén: itt van nekünk Ő – Isten. Aki mindent odaadott értünk.
Nem tudom, mi lesz – sok dolog kérdéses, gyakorlatilag az egész életünk egy hogyan tovább? jelenleg. Nem látok előre. Ezért leszek most csendben. Jövő hét közepéig kibírom, aztán ki is szakadok a környezetből néhány napra, hogy reményeim szerint újult erővel, és megoldással térjek vissza az „élők sorába”.
Isten ezt egy olyan módon oldotta meg, amit én valószínűleg sosem tennék: odaadta a Fiát az egész nyomorult világért. Értem is. Sőt, még L. Ildikóért, és B. Gordonért is, és az egész bandáért. Egy lapon vagyok velük… Egy senki, Istenhez képest…
Isten pedig jön, és mint eddig MINDIG, most is SEGÍT. Még nem látom, de már Hallom lépteidet fenn, a hegyeken… Békét és örömhírt hoz… Kicsit ki kell zárnom minden zajt és külső hatást, hogy halljam azt a kedves szelíd hangot. Vagy ordítson, mit bánom én, kiabáljon velem, csak hadd halljam újra…
…Közben, mint valami egyslágeres „sztár”, látom, milyen sokan keresik az Öröktől ismered szívem vágyát című dalomat itt a Naplóban is. Pedig, ha a többit hallanák… :-))))))))) Tudom, ez nagyon rettenetesen nagyarcú duma, de próbálom jobb kedvre deríteni magamat.
Nagyon megtisztelő a sok keresés. Tervben van, hogy elkészüljön belőle egy normális felvétel. Meglátjuk, mikorra jön össze. És a többi, nagyjából 20 dalból is kéne párat kiválogatni és rendesen megcsinálni.
Majd… ha végre elmondhatom magamról, hogy hallgatom, hogy mit szól Isten hangja hozzám… úgy vágyom…
Nincs más, csak a hálaadás, és az önmagamból való átadás, ami segít felül emelkedni a gondokon. Nem adatott más név, hogy az ember üdvöt találjon, kizárólag Jézus Krisztus neve. Ebbe kapaszkodom.
