Alakul egy újabb dal szövege. Túlzott nagyképűség nélkül állítom, hogy az elmúlt néhány hét során született dalok szövegei legalább olyan jók, mint az év elején íródottak. S közben egyetlen téma köré épül minden, csak más-más aspektusból. A téma: az Élet.
Álmodtam egy eddig még nem hallott dallal. Erős volt. Síri csend volt a színházteremben, ahol álmomban játszottam a nagyérdeműnek. S a visszatérő mondatra emlékeztem csak igazán tisztán: „Kiálts az életért!”
Kiáltottam, s kiáltok ma is! Hol erőtől duzzadó lélekkel, átharsogva a legrémesebb hegyek ormát is; hol pedig füllel alig hallhatóan, sajgó lélekkel kiáltok az Életadóhoz, akit egyik dalomban így hívok: „Szíveket ismerő”. Kiáltok hozzá, sokakkal együtt! A világ minden táján milliók kiáltása száll fel Hozzá egyszerre, s a legcsodásabb dolog, hogy Ő, az Életadó, mindenkinek kész segíteni!
„Kiáltok az életért! Együtt szegénnyel, gazdaggal; felnőttel, s a magzattal. Kiáltok, mert van remény! Tudom, kiáltásom átüt az ég kékjén! Feljut Hozzá, aki a Kezdet és a Vég, s Ő lehajol, s életmentő kezét nyújtja felém!” Mi ez, ha nem a félelemmel vegyült remény, és a kétségbeesés közepette is az Istenbe kapaszkodó, menedék után kutató, és életet remélő, szívből feltörő sóhaj?
„Kiálts teli torokból, ne kíméld magad, emeld föl hangodat, mint a harsona” (Ézsaiás 58/1) – Kiáltok! Élet Ura, adj még többet magadból!
