Napló - Az élet az Élet?!

            Felsorolni sem nagyon tudnám, mennyi mindenért tartom magamat szerencsés fickónak. Most a jellembeli dolgokat értékeltem újra. Sokszor csak szidom magam, hogy hirtelen indulatú, és sokszor szétszórt, vagy éppen feledékeny vagyok, és még közel ezernyi hibámat tudnám ideírni. Hajlamos vagyok arra, hogy elfelejtsem, milyen sok jó tulajdonságom is van. Lehet, nagyképűnek tűnik ez a kijelentés, de meggyőződésem, hogy – főleg keresztény körökben – a helytelen önértékelés az egyik oka a legtöbb problémának.

            Nem vagyunk képesek sokszor kellően pozitívan látni, és nézni önmagunkat.

            Több internetes oldalon is olvasgattam mostanában, és jó néhány emberrel beszélgettem, s megütötte a fülemet, hogy mennyire negatívak sokan önmagukkal, és az egész élettel szemben. Tudom, persze, amikor áll a bál, és gáz van, én sem vagyok felhőtlenül boldog, de én most arra gondolok, hogy alapjában véve mennyivel jobban is állhatnánk saját magunkhoz, és az élethez.

            Összegeztem magamban az elmúlt napok, hetek tanulságát – kizárólag jellemileg: szerencsés vagyok, mert szangvinikus ember vagyok. Szerencsés vagyok, mert nem forgok heteken keresztül egy-egy dolog fölött, ami kiakasztott. Szerencsés vagyok, mert hamar túl tudok lépni az engem ért fájdalmakon. Szerencsés vagyok, mert csak nagyon ritkán van „világvége” hangulatom, s akkor is csak rövid ideig. Szerencsés vagyok, mert elég határozott vagyok ahhoz, hogy kiálljak a véleményem mellett, s ne hagyjam, hogy ide-oda befolyásoljanak. Szerencsés vagyok, mert tudok örülni, és tudok sírni.

>"Soha nem hagylak cserben, sem nem hagylak magadra". Ezért bizalommal mondhatjuk: "Az Úr megsegít engem, nem félek. Ember mit árthat nekem?”<(Zsidókhoz írt levél 13/5-6). Szerencsés vagyok, mert elhiszem, hogy Isten velem van, és mindig megsegít!