Kényes téma ez a sok koldus az utakon. Ahogyan minden piros lámpánál áll legalább egy ember. Vegyes társaság. Fiatalok, idősek, férfiak, nők. Némelyiken a ruha szinte leesik róla, annyira szakadt, a másikon meg olyan Adidas és Nike termékek vannak, aminek az értéke több mint, ami cash mondjuk nálam volt tegnap…
Van, aki egy táblát tart a kezében, amin valamelyik rokonának gyűjt pénzt súlyos műtétre. A másik bevallja, hogy piálni akar. A harmadik nyomoréknak tetteti magát, aztán meglepve látom, hogy a bokor mögé bújva visszaugrasztja a bokáját, majd elsétál – bicegés nélkül. Van, aki még anyázik is, ha nem adok neki egy fillért sem… és van, akinek tényleg nincsen más megoldása, csak a kéregetés.
A kérdésre, hogy „miért nem dolgozol?”, rengeteg válasz létezik, a legmeglepőbb mégis az, amikor azt mondja az egyik: „minek?! Jól keresek így”. Ez az a válasz, ami nálam kiüti a biztosítékot… S az ilyen reakció(k) miatt tízszer meggondolom, mielőtt adok bármelyik szerencsétlennek(?!?!) is, akárcsak egy fillért is. S ezáltal negatív módon diszkriminálom azt, akinek tényleg szüksége van a pénzre.
Kényes téma, és nehéz. Jogos, vagy jogtalan, hogy az utcán van az illető ember? Kinek a tiszte ezt megítélni? Az enyém biztosan nem, de mégis, sokszor megítélem, amikor végigmérem, és meghozom a döntést: adok neki, vagy sem.
Aggódnom viszont nem kell, mert ha én nem is adok, mások bőven adnak, hiszen jól keresnek így is, minek dolgozni (aztán adózni, s az országért kicsit is tenni, vagy legalább szolidaritásból együtt szívni a többi adófizetővel)?!
Egy dolog biztos tehát: VAN JÓINDULAT A MAGYARBAN, hiszen olyan bőséggel adakozik, hogy eltartja az „utca emberét”…
Ezeken is gondolkodva egyszercsak kifogyott a benzin az autóból… mivel a fél éjszakát ébren töltöttem, és mentálisan kicsit fáradtnak érzem magamat, nem jött jókor ez a kifogyásos dolog. Áááááá… Persze, nem kell, hogy ez határozza meg a napomat, de akkor is…
Viszont az éjszakai ébrenlét alatt volt időm elmélkedni, és imádkozni. Ez utóbbi nagyon jól esett. Utána már nyugodt voltam, és valamennyit aludni is tudtam.
Nagyjából így lehet túlélni az ilyen napokat: Istenhez fordulva, imával.
