A péntek esti Istentisztelet után elég hamar kipukkadtunk, fáradtak voltunk már. Másnap aztán következett délután a nagy feladat: függönyök felszerelése, karnisokkal együtt. Este negyed tízkor sikerült mindent befejezni, a takarítást, porszívózást, és végre minden „tüchtig”. Minden készen áll. Be vagyok zsongva, annyira várom már, hogy megszülessen drága kisbabánk. Mérhetetlen nagy az izgalom bennem, a várakozás, a hála Isten felé azért, hogy ránk bíz még egy életet, egy egészséges életet. Titkon még mindig attól „félek”, hogy mi lesz akkor, ha mégsem kislányunk lesz?! Nincsen fiú nevünk, sem semmi. Mindent kislányosan kreáltunk. Izgalmas…
Május 10. vasárnap – Velence, Hajnalpír Baptista Gyülekezet délelőtt; délután próba – irány a WestEnd CityCenter tetőterasz!
Éjszaka álmomban már a velencei gyülekezetben jártam. Izzadtan ébredtem a következő álom után: a gyülekezeti ház átváltozott. egy hatszög alakú színpadon álltunk, ami középen el volt „felezve” egy paravánnal. Mint valami rossz show műsor, mondjuk a Budapest Tv-n, olyan érzésem volt.
Egy hang bekonferált, majd előléptem a paraván mögül, amikor is észrevettem, hogy félmeztelen vagyok. Sietve visszaugrottam a paraván mögé, ahol eddigre – egy pillanat alatt – egy kb. 30 fős kórus állt, életem minden szakaszából olyan emberekkel, akik egyáltalán nem tudnak énekelni. Valaki mégis megpróbálta, elég szörnyű volt.
Újra kiléptem a paraván mögül, odaálltam a zongorámhoz, majd elájultam – itt felébredtem. Nem túl jó ómen a délelőtti Istentiszteletet megelőzően, ahol a dicséret csapat vezetésére kértek fel, s mondtam örömmel igen-t. Kétszer is… :-)
Útközben, vasárnap kora reggel, ahogy Edit, Robi és Tamás is velem utazott le, elmeséltem nekik az álmomat. Könnyesre röhögték magukat. Maximális együttérzésükről biztosítottak ezzel is. :-)
Megérkezésünk után Dobozi Sanya elkezdte beüzemelni a technikát, majd szépen sorban mindent beállítottunk, elpróbáltunk néhány dalt. Kissé feszült voltam, izgultam, na. Aztán félrevonultunk kicsit imádkozni, és akkor bennem megváltozott valami. A túlzott drukk helyét átvette a vágy. Az a triviális dolog jutott imádkozás közben eszembe, hogy én bizony azért jöttem, hogy találkozzak az én Urammal, és mindenkit hozzásegítsek ugyanehhez a nagyszerű találkozáshoz.
Mivel nem „otthon” voltam, nem mertem igazából annyira „laza” lenni, de nem tudtam legyűrni azt a feltörő vágyat és rajongást, amivel vagyok Krisztus iránt – ha pedig ezt a hangszeremmel fejezhetem ki, akkor még nehezebb uralkodni magamon. Mint a barom, akit kiengedtek a karámból – néha ilyennek képzelem magam, visszanézve a video felvételt, még a mozgásom is közelít ehhez…
Az első daltól kezdve egy dolog lebegett a szemem előtt: a gyülekezettel együtt, közösen, egy emberként lépni be Isten tróntermébe – ha szabad ilyen képpel élnem. Élvezet volt ezzel a remek csapattal, és ezekkel a kedves, barátságos emberekkel együtt magasztalni Istent! Ahogyan néztem az arcokat, azt vettem észre, hogy teljesül a vágyam, Isten nagyon kegyelmes.
Az egyszerű dicséret és éneklés hirtelen Isten imádatává fordult át, és a gyülekezet, együtt a csapattal, egy szívvel, egy emberként magasztalta Őt.
Nagyon megtisztelő volt ebben a gyülekezetben dicsérni Istent; az pedig külön kiváltság, hogy a dicséretben vezethettem őket. Felelősség, és állandó dilemma: jól vezetem-e az éppen jelenlévőket? Jó irányba vezetem-e őket? Figyelek-e eléggé Istenre, hogy ne tévesszek célt, s ezáltal nehogy téves irányba vigyem a jelenlévőket…
Az Istentisztelet vége felé elhangzott a nagy kérdés: jövő héten ugyanekkor, ugyanitt? Rendkívül kedves gesztus ez a kérdésbe foglalt meghívás. Mindenkinek csak annyit tudtam válaszolni: nem tudom, mi lesz még.
Valaki azt mondta: „ti csak érzitek, hogy miért volt jó ez a dicséret, de én tudom is”. Hm… Én is tudom: Isten kegyelmes. Aki Hozzá jön, Hozzá fordul, azt Ő nem veti el. Ez valósult meg ezen a vasárnapon is.
Nagyon jó volt itt lenni. Köszönöm!
Május 10. – délutáni próba – irány a WestEnd CityCenter!
Az Istentiszteletet követően a csapat közösen ebédelt, mindenki hozott ételt, és bedobtuk a közösbe. Igen vidám hangulatú ebéd volt.
Kettő óra körül megjött Béla és Klári is. Nagyon vártuk őket! Végre újra együtt a csapat!
Nekiláttunk a próbának. Kicsit frissítettük a repertoárt. Az idei Soul & Gospel Fesztiválon olyan dalokat is fogunk játszani, amiket eddig még nem. Béla egyik új, saját szerzeménye is felcsendül majd, valamint lesznek meglepetés dalok is, eddig főleg gyerekkoncerteken hallott dalok, és természetesen az új lemezről is elhangzik majd néhány Gospel dal. A lemez várhatóan éppen a koncert napján jelenik meg, amivel, azt hiszem, sokunk álma és vágya teljesül be.
A majd’ 4 órás próba, azt gondolom, eredményes volt, sikeresen zártuk a napot. Több mint kiváló lett a dalok feldolgozása és az új dal is, alig várom, hogy végre játsszunk a WestEnden.
Minden alkalommal különös élmény ott fellépni. Az elmúlt két évben is olyan élmény volt, amit nem vehetnek már el tőlünk.
Este már alig vártam, hogy újra lássam a családomat. Eszméletlenül tudnak hiányozni egy-egy ilyen nap után.
Május 11. – 12.
Megy a rohanás. Az izgalom a szülés miatt, a rohanás az OEP-be, és mindenhova. A hirtelen jött hétfői meleg, bár nagyon szeretem, és élvezem, olyan fejfájást is hozott, amire nagyon nem vágytam.
Mindent körbeölel egy hihetetlen szeretet. Az a szeretet, amit nem tud más adni, csak Ő.
Isten nélkül nem szeretnék élni. Nem is tudnék. Nem is akarok. Jó, hogy van.
