"...most már itt vagyok, akár változtatni képes..."
Szabó Melinda versét olvasva újra és újra ledöbbenek. Az csak egy dolog, hogy valami hatással van az emberre, most éppen rám, de amikor van egy dal, vagy egy vers, ami Istentől jön, Fentről, azért, hogy nekem, nekünk segítsen... Na, az már más!
Olvasom ezeket a verseket, és lassacskán rájövök, hogy költészetről beszélünk... Egy költő a barátunk. A bizalom, amivel felém van - zenét írni esetleg, "netántán" a versekhez... Hm... Mostanában rengeteget álmodok ezzel kapcsolatban.
Remek terem, óriási hófehér vászonszerű háttér, amire egy kedves ismerősünk VJ effekteket vetít, előre megírva a szövegekhez és a zenéhez. Kis zenekar, gitár, bőgő, ritmus és zongora, általában vokál nélküli, csak szóló ének, egy-egy esetet leszámítva. Amolyan irodalmi est jellegű lemezbemutató. A dalok között beszélünk a hitről, arról, hogy a versek és a zenék hogyan születtek meg, mit jelent egy költő, vagy egy zenész szemével az Isten-keresés, és az Isten-hit. Ráadásul a zenei részben új monitor technikával dolgozunk - remélem, nem marad csupán álom -, és valami nagyon frenetikusan jól szól (vagy soul?) az egész, ezen felül pedig 4-5 kamerás felvétel is készül a bemutatóról... :-) Egyelőre álom, még meg kell írni a zenéket, és jó lenne ezt az egész projektet 2009-ben útjára indítani...
Tervek, álmok, vágyak...
...Na, de melyik van Tőle? Mi az Ő akarata ezen a téren? "...most már itt vagyok, akár változtatni képes...". Nem volt könnyű idáig eljutnom. Ahogy olvastam ezt a verset, és azon a napon, amikor Isten világosan megmutatta, mit kell tennem, sokkoltak e versnek a sorai.
Azon vagyok minden gondolatommal, hogy az legyen meg a életünkben, és az életemben, amit, és ahogyan Ő, az én drága Megváltóm akar. Miért? Mert rájöttem, hogy akkor a legjobb, ha Ő kormányozza az autómat. Akkor tudok a jó sávban és jó tempóban haladni, jó irányban, ha Ő vezet.
Mégis, nem telik el nap, hogy ne égne bennem a vágy, vagy nevezzük gondolatnak, álomnak, arra nézve, milyennek képzelem a jövőt. Ennyire nem tudom elengedni, vagy éppen fordítva? Nem kellene elengednem, hanem hagynom, hadd érlelődjön bennem az egyelőre "álomkép"?! Ő akarja így? Tőle van? Vagy nem? Ha igen, akkor persze, O.K., csak várom, hogy történjen "valami". Ha nem tőle van, akkor miért nem vagyok képes a változtatásra ezen a téren? Miért él bennem így az álom, erősen, nagyon erősen?! Miért nem tudom már elengedni?!
Vegyes, már-már kusza gondolatok uralkodnak olykor rajtam. De nem, nem hallok zajokat, nem vagyok elmebeteg, csak izgatottan várom, mit rejt a jövő. :-)
"...akár változtatni képes" - erős gondolat. Ha már idáig eljutottam, talán az is valami, de nyilván nem ez a cél állomás.
Olvasom az Apostolok Cselekedeteit, és az 5. részben érdekes dolog tűnt fel - ismét. Miután az apostolok betöltekeztek Szent Szellemmel, ahogyan a Biblia írja, nagyon kinyílt a szájuk. Olyan erővel és bátorsággal szólták az Evangéliumot, hogy mindenkit meglepett, sőt egyeseknek szemet szúrt. De mi is? Az, hogy valami MÁST csináltak, és valahogyan másként beszéltek, mint az elvárt, vagy a megszokott volt.
Úgy döntöttek az apostolok, hogy hisznek Krisztusnak, ezért várták az Ígéretet, a Szent Szellemet. Krisztus pedig hűséges volt, meglett, amit megígért. Ezzel a döntésükkel, hogy ők márpedig várnak arra, amit a Mester mondott, odáig jutottak:"...most már itt vagyok, akár változtatni képes...". Változtatni tudtak a gondolkodásukon, az életükön. A gyáva, elbújós emberekből, Isten érintése nyomán bátor, mindenki elé kiálló, és az Igazságot nem szégyellő, hanem hirdető emberekké váltak.
Ez pedig, nyilvánvalóan, szemet szúrt, az egyház vezetőknek. És témánál is vagyunk.
Teszem azt, meg vagyok győződve arról, hogy én jól csinálom, amit csinálok. Vagyis, arról vagyok meggyőződve, hogy csakis én csinálom jól azt, ahogyan megélem a hitemet, vezetem a zenekart, prédikálok, imádkozok, hirdetem az Igét, stb, stb...
Jön valaki más, aki másképpen csinálja. El tudom-e fogadni? Tudok-e együtt örülni vele, hogy Isten őt is megáldja, és sikeressé teszi? Vagy, az Ap.Csel 5. részében olvasható főpaphoz és társaihoz leszek hasonló, akik csak óvatosan, amikor nem látják mások, beviszik az apostolokat - azokat, akik másképpen csinálják a dolgokat, mint ők, vagy mint ahogyan az egyház szabályzatában az le van írva; beviszik őket az "őrszobára", és kezdetét veszi a puhítás - amolyan 101-es szoba feeling, Orwell regényéből...
Éjjel a börtönben aztán csoda történik, Isten angyala kinyitja a börtön ajtaját, és újra erőt önt a tanítványokba: "Menjetek, álljatok fel a szenthelyen [templomban] és szóljátok ott a népnek ennek az Életnek összes igéit" (Ap. Csel 5/20). Kiváló bátorítás, véleményem szerint ma is élő és ható ez a néhány szó. Menj, állj fel, hirdesd az Örömhírt! Ez a dolgom nekem is. Ha zenész vagyok, akkor elsősorban a zenémmel, ha költő, akkor a verseimmel; festőként az alkotásaimmal; egyéb művészként az egyéb művészi dolgaimmal; papként az Ige hirdetésével; mint civil személy pedig az életemmel, a beszédemmel - kollégáknak, barátoknak, mindenkinek... Van Élet Krisztusban!
Az angyal kiszabadította a bebörtönzötteket, akik másnap újra a templomnál voltak, és hirdették Krisztus feltámadását, és ahogyan az Írás mondja: "Mindig többen csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik az Úr által hittek: férfiakank és asszonyoknak nagy sokasága..." (Ap.Csel 5/14).
Szóval, valamit másként csináltak, mint azt az egyház vezetők gondolták, vagy elvárták volna. Nem volt köztük "normális" hozzáállású egyén, csak egy: Gamálielnek hívták. Ő pedig megmondta a frankót: "Ha emberektől van ez a szándék és ez a tett, úgyis felbomlik, de ha Istentől van, nincs hatalmatok arra, hogy megsemmisítsétek őket, sőt esetleg még az Isten ellen harcolás vétke bizonyulhat rátok" (Ap.Csel. 5/38-39).
Változtatni képes... Ha el tudom fogadni, hogy más "módszer" is létezik és lehet ugyanolyan jó, vagy még jobb is annál, ahogyan én csinálom, akkor nyert ügyem van. De, ha elkezdek veszettül harcolni és bizonygatni az igazamat... Vagy egyházvezetők lobogtatják az egyház szabályzatot, ahol a taps vagy a gitár, netán a dob nem szerepel az engedélyezett eszközöt listáján... Na, akkor vége mindennek.
Abból jó eséllyel bomlás lesz. De legalábbis erős ellentét.
Hogy jövök én ahhoz, hogy Isten munkáját bekorlátozzam, beszabályozzam csökönyös kis gondolataimmal, és érveimmel?! Hogy képzeljük mi, emberek, hogy játszhatunk Istent?! Manipuláció, megvesztegetés, manírozás, mismásolás... Ohh... de jól ismert eszközök ezek ahhoz, hogy némelyek a pozicíóikat védjék.
És, ha önkritkius vagyok, lehet, hogy én is ugyanilyen vagyok, nem? Hiszen sokszor én sem akarom elfogadni, hogy mások másként gondolkodnak, vagy vélekednek bizonyos dolgokról.
Itt vagyok - akár változtatni képes. Tényleg? - hangzik a kérdés. A válaszom: Igen, Új Jézus. Itt vagyok, változtani képes, mert hiszek Neked, Benned.
