Augusztus 16. szombat - Kadarkút

            Hm... Délelőtt találkoztunk a csapattal, és mikrobuszba ülve, útra keltünk, a mintegy 212 km-re lévő Kadarkútra, ahol a helyi Pünkösdi Ifjúsági táborban szolgáltunk Bélával; furcsa volt délután 3 órakor koncertezni...

            Nagy nap volt ez, hiszen Kornél most maradt teljesn egyedül a nagyszülőkkel éjszakára... Elárulhatom, végül nem volt semmi gond.

 A koncertnek indult alkalom egy remek dicséretbe fordult, azonban valahogy nem volt kerek - nyilván van emberi oldala a dolgoknak, ehhez tartozik hozzá például a technika, és a technikus adottsága, vagy nem léte. :-) Sajnos az egész koncerten zúgott-búgott a kontroll hangfalunk, amitől egyáltalán nem éreztük magunkat jobban. Robi keze gipszben van, így Esztergomból, Sima ugrott be helyette bőgőzni. Egy rendkívül szimpatikus, nyitott, és nagyon tehetséges fiatalembert ismerhettem, ismerhettünk meg személyében. Az pedig már csak hab a tortán, hogy simán, mondhatom, különösebb gond nélkül lejátszotta a koncertet velünk.

            A csapat kezd igazán CSAPAT lenni. A légkör, az egymáshoz való viszonyulás, a beszélgetések, minden. Nem pusztán a baromkodás zajlik, persze bőven kijut abból is, de érdekes módon már van egy fajta bizalom bennünk egymás felé. Nyitottak vagyunk, kezdünk egyre jobban bízni egymásban, és ezáltal a terheinket, problémáinkat, nehézségeinket, örömeinket is bátrabban osztjuk meg egymással.

            Van egy bizonyos közös téma, ami a csapatot érinti, és ez bizony fontos. Nem fogom leírni, mert nem feltételenül tartozik a Tisztelt Olvasóra. :-) A lényeg az az, hogy tudunk egymásnak segíteni. A szemléletek, látások, tervek szépen, fokozatosan egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami mind-mind az egységet erősíti.

            Szombaton este, nagyjából 9 óra körül értünk Velencére, ahol a szállásunk volt. Mielőtt nyugovóra tértünk volna, a csapat egy részét felvittem Pestre (vagyis Budára), mert a másnapi koncerten most csak a "kiscsapat" vett részt, néhány zenészünknek már máshol volt jelenése vasárnap.

            Az estét egy remek beszélgetéssel zártuk le, jó volt beszélgetni kicsit arról, kinek mit jelent egy gyülekezet, mit jelent az otthon. Ahogyan Charlie énekli: "Asztalod, ágyad akad ott, ahol jársz, hívhatod otthonnak, de az valami más!". És mennyire igazat énekelt... Mindegy, miről van szó. Az a "négy fal", ami a biztonságot, a nyugalmat, az OTTHON-t jelenti... Nem helyettesíthető mással. Szükségünk van arra, hogy valahol otthon legyünk...

Augusztus 17. vasárnap - Súr

            Ma reggel már fél nyolc körül felkelt a csapat, hiszen időben Súrra kellett érnünk, ahol a "3 nap a templomért" falu rendezvény keretén belül "Pintér Béla gospel-énekes, és barátai" adnak koncertet. Megérkezésünkkor jelezték, hogy szabadtéri lesz a fellépés, nem pedig a templomban. Végül, sokkal jobb volt ott, kint. A helyszínre érkezve, örömmel nyugtáztuk, hogy a 7 énkesnek, és egy zongorának éppen megfelelő nagyságú a színpad. A technikus fiatalember normális volt, segítőkész, engedte, hogy beállítsuk magunknak azt, amire szükségünk van, jót beszélgettünk vele.

            A rendezvényre Súr polgármestere hívta meg a csapatot. Érdekes volt, egyszerűen remek! A foci pálya melletti zöld gyepen volt felállítva a színpad, a sörsátor, a padok, asztalok, valamint a két, hatalmas bogrács, az egyikben marhagulyás, a másikban pedig birkapörkölt volt készülőben... Finom illatok... Hm...

            Ahogy közeledett a 11 óra, így vasárnap lévén mi magunk is egyre vidámabbak lettünk (...), mondtam is a többieknek, ej, de vidám ez a vasárnap! 11 órára a felállított padok megteltek, szép számmal gyűltek össze a koncertre kilátogatók. Nagyon feeling-es volt ez az egy órás koncert. Templomba járók, és nem járók egyaránt jelen voltak a koncerten, ez külön öröm volt számunkra. Az egy óra úgy elrepült, hogy csak na... Közben pedig Isten dicséretével telt meg a környék.

            Vannak olyan pillanatok, esetleg órák, amikor azt érzem, hogy egyszerűen jó az, amit csinálok, a Királyért! És, ahogy szóltak a dalok... A szívem áld, és hála tölti be... fantasztikus volt. Jézus... zengett ez a gyönyörű név! A megváltás pedig, Isten kegyelméből ismét kézzel fogható közelségbe került. Az Örömhír, az Evangélium ismét hallható volt sokak számára...

         Ébredés van... Egyre többen jövünk rá arra, hogy sokkal több van a kereszténységben, az Istenben való hitben annál, amit eddig megéltünk. Beszélgetünk a csapaton belül is egymással, és folyton egy irányba terelődik a téma: közösen szolgálni - minél többet; együtt tölteni időt - minél többet. Egy gyülekezetbe járni...? Talán. Ha Isten is úgy akarja, akkor minden sínre fog kerülni, és a jó irányba fogunk tudni haladni.

           Rossz volt hazamenni abból a szempontból, hogy a csapat ismét szétszéledt; viszont jó volt haza indulni, mert a nagy rohanásban nem volt időm megenni az ebédemet, pusztán csak belekóstolni volt időm;  Édesanyámékhoz mentünk, hiszen Kornél náluk volt, aztán irány haza, Szentendre. De jó volt! A saját lakásunkban, a saját ágyunkban aludni - mintha hetek óta nem jártunk volna itthon.

Augusztus 18. - 20. hétfő - szerda

            A fáradtságtól kissé összefolynak a napok. Egy dolog állandó: hála van a szívemben. Éberséget érzek magamban, magunkban. Akár a munkahelyen vagyok, akár útközben, mindegy. Szeretem, hogy Isten gyermeke lehetek. Én is. 

            Ahogy közeleg államalapító Szent István, és a kenyér ünnepe, egyre többet tanakodom azon, hogy miért is látok olyan keveset nemzetünk ünnepéről a TV-ben. Persze, néhány protokoll rendezvényt műsorra tűznek, de például egy zavaros, kivehetetlen mintázatokat felvonultató tüzijáték kerül több csatornán is műsorra, miközben kizárólag a Duna TV-ben találtam rá magyar remekműre: István a király. Deák Bill Gyula, és a többi, igazi sztár előadásában! Eközben más csatornákon lefejezősdi, és egyéb, még kevésbé nemzetünkhöz, és ünnepünkhöz kapcsolódó műsort sugároznak. A legszebbek a kábel csatornák: előfizettél, ez van. Minden nap ugyanaz. Sem a karácsony, sem a nemzeti ünnep nem számít... Kész vagyok.

            Közben már a csütörtöki, balatonszemesi koncertre készülünk, ahova egy másik basszgitáros, Sima édesapja, "Simi papa" fog eljönni. Őt eddig még csak színpadon láttam, soha nem volt alkalmam vele együtt játszani, nagyon izgatottan várom.

Augusztus 21. csütörtök

            Illés barátom felhívott, hogy jelezze, a koncert helyszíne a városi sportcsarnok lesz, amelynek akkusztikája, mondjuk így, nem tökéletes. Viszont, a zenészeknek fül monitoruk lesz! Hohó!! Mindjárt jobb kedvem lett! :-)

            A csapat több irányból csoportosult végül Balatonszemesen, ahol lebonyolítottuk a beállást. Remek dolog a fülmonitor, az biztos, de szegény énekeseknek rendesen küzdeniük kell az akkusztikával...

          Beállás után átmentünk a helyi baptista templomba, ahol Csemete koncert volt. Nem semmi egy óra volt! A gyerekek táncoltak, ugráltak, énekeltek egész végig - az, hogy néhány igen csak neveletlen gyerekre még itt sem szóltak rá a szüleik, az afféle bónusz volt, ahogyan meglepetésként hatott a "műsorközlő" ügyes-bajos kérdésáradata is... Uhh...

         A koncertünk este kilenc órakor kezdődött, így volt időnk rendesen felkészülni, ráhangolódni az estére. A csarnok megtelt, jó volt látni. Az összegyűlt közönség igen vegyes volt. Huszonéves ugrálós, felszabadult fiataloktól az idősebb, konzervatív vonalat kedvelőkig mindenféle ember jelen volt. Nagyon örültünk, hogy régi ismerőseink a solymári gyüliből, akik épp Szemesen nyaralnak a héten, szintén eljöttek. Jó volt őket újra látni, és "semleges" helyen beszélgetni velük.

            A koncert, úgy gondolom jól sikerült, az akkusztikai adottságoktól függetlenül. Egy két zongora betéttel ugyan marhára nem voltam megelégedve, de ezeken változtatni már nem tudok. Legközelebb jobban kell koncentrálnom. Az egy órásra tervezett koncert végül lényegesen hosszabb lett, a jelenlévők lelkesedésének köszönhetően újra vissza "kellett" :-) mennünk a színpadra.

            Szemesről végül éjfél előtt valamivel tudtunk elindulni haza, vagyis, Nagykovácsiba, mert Kornél ott töltötte az estét Apósomnál. Furcsa egy út volt. Kissé delíriumos állapotban éreztem magamat, de Istennek hála, minden baj nélkül, épségben sikerült hazaérnünk, igaz, nem éppen ideális időben...

Augusztus 22. péntek

            Háromnegyed kettőre értünk Nagykovácsiba. Rájöttem, hogy egy ilyen fárasztó utazás után egy hideg sör bizony sok gyógyírt lefőz... :-) Három óra volt, mire sikerült ágyba kerülni. Közben Kornél felébredt. Olyan kis drága volt! Félig talán még aludt, de már kiabált "Apa, apa...!", aztán bepörgött, de szerencsére csak negyed órát jászott velünk. :-) Nem lehetett nemet mondani neki. Úgy hiányzott már, hogy délután óta nem láttuk!

        Reggel nagy nehezen összekapartam magamat, és irány a munkahely, ahol most csak délelőtt kellett bent lennem, de így is bőven elég volt! Munka után irány vissza Nagykovácsi, egy kis pihenés, aztán összepakoltunk, és mentünk Gyülibe. Nagyon kellett már! Igazából nem gondoltam én semmire ezen az estén, hogy milyen lesz majd, vagy mit kéne csinálni, vagy esetleg másként csinálni, mint eddig.

            Elkezdtünk énekelni Istennek, és hirtelen megfordult a világ. A megváltás, a kegyelem, ami éltet, és ami értelmet ad az életünknek, olyan kézzel foghatóan közel volt... Nem volt prédikálás, semmi. Egyszerűen, Isten dicsérete volt és kész.

           Sokszor elgondolkodom azon, miért vagyok hajlamos elveszíteni Krisztus tettének a fontosságát, és ennek az áldozatnak a komolyságát... A helyzet az, hogy nem mindig kezelem kellő tisztelettel. Sajnos. Pedig, nagyon kéne! Mégis, valamiért nem teszem. Ezen az estén pedig ismét megdöbbentett Isten szeretetének a közvetlensége, az, hogy az egyetlen Fiát, Jézus Krisztust valóban azért küldte a földre, hogy értem meghaljon, aztán feltámadjon, és így kegyelmet szerezzen nekem (is). Ahogyan a Biblia is jellemzi Krisztust, Ézsaiás könyvében: Felnőtt, mint vesszőszál a kopár földön...

            A nagy, kies, sivár, voltaképpen igazi élettől mentes övezetben, a környezetemben, ahol élek, van egy élő vesszőszál - Krisztus! Ő az egyetlen, akibe, ha belekapaszkodok, akkor élek. Mégsem teszek így naponta... Meg kell térnem!

Augusztus 23. - 28. szombat - csütörtök

            Ezen a hétvégén nem voltunk sehol! Dobpergés, konfetti özön, és mogyoróárusok, valamint hot-dog készítők, sárkányeregetők, lufifújók, és egy bazi nagy reflektor fény, aminek a közepén ez a hétvége áll! Az égvilágon semmit nem csináltunk, kivéve a vásárlást. Pihentünk, együtt voltunk, élveztük azt, hogy csak mi vagyunk, a családunkkal, és nem megyünk most sehova. Nagyon hamar eltelt ez a két nap, és be kell vallanom, rövid volt - túlságosan is rövid! Kornéltól nagyon sokat tanulok... Elképesztő az a bizalom, és az kétségek nélküli hit, amivel a szüleihez viszonyul egy kisgyerek! Messze nem vagyok még tökéletes...

          A hétvége után, a szorgos hétköznapok jönnek, amelyek szépen egymásba folynak. Már csütörtök van, pedig "tegnap" még csak hétfő volt. Igaz, már kedden is azt hittem, hogy csütörtököt írunk... Az élet, és a hétköznapok tele vannak csodákkal.

            Egy nagyon fontos iratot kerestünk, már legalább egy hete. Nagyjából sikerült kikalkulálnunk, hogy körülbelül ott lehet, ahol a farmerkabátom [tényleg, ha valaki megtalálja, szóljon már légyszi, mert elhagytam... köszi :-) ], vagyis, elképzelésünk nincs, hogy hol. Erre a hivatalos iratunkra pedig szükségünk van - most. Rendkívül bölcs személyemnek sikerült végre eljutni oda, hogy imádkozzunk azért, hogy megtaláljuk - miután a lakást már milliószor felforgattuk, a családot körbehívtuk, hogy tutibiztos, hogy náluk kell, hogy legyen, mert nincsen máshol... Kedd este tehát imádkoztunk: Istenem, segíts, hogy hadd találjuk meg ezt az iratot mihamarabb! Mondhatnám, hogy nem az évszázad imája volt ez, vagy hogy erre aztán a Menny megmozdul, és azonnal a földre száll, de ennyire tellett.

            Szerda reggel felkeltem, és valami egészen más miatt, belenyúltam az egyik, fogason lógó táskába - amit persze, már húszezerszer szétforgattunk, kiborítottunk, átnéztünk -, és beleakadt a kezem valamibe. Kivettem, és az az irat volt, amit annyira kerestünk! Nem nagy dolog - talán. Nekünk most mindenképpen az, és nagyon is hálásak vagyunk Istennek, hogy a figyelmetlenségünkön túl is segített nekünk!

            Már csak egyet kell aludni, hogy újra útra keljünk. Holnap Bélával és a csapattal Kecelre utazunk, ahol este hét órától szolgálunk. Izgatottan várom már!