Elvileg, a héten már minden céges okmánynak véglegesen meg kell érkeznie… Izgatott vagyok, mert jó lenne végre már letudni az egész büroktatikus káoszt…

           Kedden este észrevettük, hogy lejárt az egyik bankkártyánk… Na, szerdán elintéztük a „frissítést”. Jó volt ez a nap, hogy az iroda nélkül tudtam kicsit „lélegezni”. Este a Kövér Lajos utcában próbáltunk a 2008-as Baptista Ifjúsági Nagytábor dicséret csapatával. Háát, nem egyszerű emberek vagyunk… :-)

           Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mivel nem kellett dolgoznom, pihentebben érkeztem a próbára, míg a többiek szinte mind munkából – rendesen le volt fáradva a banda, igaz, az elmebetegségre (Hm… micsoda szó) azért volt energia – talán túl sok is.

        Már a hét második felében vagyunk, nagyon szalad az idő. Az évnek már eltelt a fele, ennek a hétnek is… Nagyon kell figyelnem, hogy mikor, mit csinálok, hogyan élek. Ha tükröt tartok magam elé, mit látok benne? Krisztus követőjét?

            Olvasom a Bibliát, és azon gondolkodom, hogy miért van benne sok ismétlés. A Zsoltárok könyvében rengetegszer van ilyen. Aztán, azt hiszem, rájöttem: mert fontos dolgokról van szó. Isten útján járni, megismerni Őt – nagyon fontos!

            „Ne rejtsd el előlem orcádat… Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el… Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.

Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen! Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű; reménykedj az Úrban!” (Zsoltár 27/9-11; 14).

Ez a vágyam – ma is. A helyes úton járni, Isten kezét fogva. Istenben reménykedni! Hát, ki másban is remélhetnék bármit? Isten Igéje, és az Ő szeretete megbátorítja a szívemet, megerősít – Benned reménykedem, Istenem.