Múltkorjában a gyülekezetben szó volt arról, hogy milyen indokkal imádkozunk Istenhez, mit miért is kérünk Tőle tulajdonképpen. Már nem emlékszem (SAJNOS!!) a pontos részletekre, majd letöltöm a webről(…), de nagyon megfogott valami.
Ha Istentől jövő szándék vezet engem, akkor nincs gond. Mostanában azért szoktam/szoktunk imádkozni, hogy Isten kegyelme ne csak a mi javunkra legyen, hanem az Ő szeretete legyen láthatóvá az életünkben, a környezetünk számára is. Azért szoktunk imádkozni, hogy Isten, a mi megáldásunkkal Önmagát tegye naggyá, és legyen nyilvánvalóvá, hogy Ő az, akinek köszönhetjük az életünket.
Ez jó. És azt látom, hogy ha valóban Istent teszem az első helyre az életemben, akkor minden sokkal könnyebb. Ha Ővele járok, és a munkámat is úgy végzem, hogy Őbenne bízok, lényegesen egyszerűbben mennek a dolgok.
Ahogyan a dolgokat helyretesszük az életünkben, és elkezdünk Isten szavára figyelni, minden jobban megy. Problémák vannak, és gondolom, sajnos, lesznek is. De tudom, kiben hiszek! És tudom, Kiben bízhatok!
Egy Donnei McClurkin dal fordításán ügyködök éppen – többek között –, ami a maga egyszerűségével és közvetlenségével, nagyon megfogott. Néhány soros dal, és mégis, olyan őszinte, olyan nagyszerű! Azt hiszem, nem kell túlbonyolítani a dolgokat, legyen szó dalról, zenéről, vagy másról.
Egy régi „kedves” igeszakaszhoz értem ma reggel, amely mindig megvidámít – ahogyan rengeteg másik szakasz is. :-)
„ …Ezért nem veszítjük el a bátorságunkat, és nem adjuk fel!... Mindenfelől bajok és nehézségek vesznek körül bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mit tegyünk, de mégsem esünk végleg kétségbe!
Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket! Néha földre tipornak, de nem tudnak egészen elpusztítani. Mindig testünkben hordozzuk Krisztus halálát, hogy az élete is láthatóvá legyen bennünk” (2. Korinthus 4/1; 8-10). Nem nagyon kell ezt kommentálni!
