Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki olykor bizonytalan. Nem vagyok rá büszke, de meg sem játszom magam. Nemrégen valaki azt mondta, „húú, mekkora nagy hited van!”. Ja, mekkora?
            Bár kétségkívül hízelgő, aligha árulok el újat azzal, hogy aligha én vagyok a „legmenőbb” e téren.

            Nem számít, mit mutat a körülmény. Persze, nem mindig tudok független maradni tőle, de többnyire igyekszem a fontos dolgokra nézni. Például a családomra, az álmaimra, a célokra, amelyeket kitűztem magam elé; próbálom napról napra meglátni Isten kegyelmét és csodáját az életemben. Nincs olyan nap, hogy ne találnék legalább egy dolgot.

   „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom, és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (1. Korinthus 9/26-27).