Tegnap délután MSN-en beszéltem valakivel, és nagyon megfogott az őszintesége. Mondtam is neki, hogy nem csupán humoros, hanem úgy igazán élő a személyisége. Manír-mentes.
Vajon kinek szeretném magamat megjátszani bizonyos helyzetekben? Van-e értelme? Sokszor merültek fel bennem ilyen kérdések, és mindig oda jutottam: nem érdemes megjátszani magamat. Képes vagyok-e annyira csupasz és meztelen lenni, hogy az arcom is láthassák? Érdekes módon, sokszor ez okozza a legnagyobb nehézséget. Megnyitni magamat másoknak, úgy, hogy lássák a szemem, lássák a gondolataimat.
De biztos vagyok benne, hogy jól teszem, hogy nem színészkedek. Nem is fogok. Nem érdekel, mit szólnak hozzá, maradok a jól bevált egyenes úton.
Szeretem a Bibliában azokat az egyszerű sorokat, amelyeken ugyan sokszor átsiklok, de esetenként mégiscsak szembeötlik a lényeg. A 93. Zsoltárban Isten nagyságát méltatja a szerző, és egyszer csak azt mondja: „Amit mondasz, igen megbízható” (Zsoltár 93/5).
Ha egy pillanatra megállok, és megnézem, hogy az én életemre nézve vajon megáll-e a fenti kis sor, rá kell jönnöm, hogy már megint feleslegesen aggódok dolgok miatt. Visszanézve az életemre, azt kell mondanom, hogy Isten szava igen megbízható.
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. Nekem az Úr a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám” (Zsoltár 94/17-19; 22).
Ma este pedig, ismét megyünk gyülekezetbe, nagyon-nagyon várom. Végre megint együtt a többiekkel, együtt a kedvenc csapatommal. És végre, kizárva a világ rohanása, és vele minden.
Érdekes, hogy ha fáradt is vagyok, pénteken egészen biztosan elkezd bennem az élet mocorogni, mert jó dolog közösen dicsérni Istent. Jó a Bibliáról együtt beszélgetni.
Azon gondolkodtam, hogy milyen frappáns befejezést írhatnék a mai napló-bejegyzés végére, de semmi különös nem jutott eszembe, csak Révész Sándor, Változtam c. lemezéről egy dalnak a sora, amely akárhogy is nézem, telitalálat:
„Légy annyira meztelen, hogy az arcod is lássam”
