Az elmúlt napokban már alig vártam, és várom most is, hogy péntek este legyen, irány a gyülekezet! Kíváncsian várom, hogy sikerül-e ma többet „kifacsarni” a dicséretből. Olykor kissé türelmetlenül várom, hogy mikor tudjuk elérni, megérni azt a plusszt, aminek az áttörését várom, és vágyom.
Holnap pedig próba is lesz, két új dallal, már nagyon várom azt is, hiszen három hónapja nem volt kiemelt próbánk a nyár miatt. Izgalmas lesz!
Ma reggel csak rossz tréfának véltem, hogy 5.45-öt mutat az óra… azt hittem, rosszul jár. De nem. Fel kellett kelni.
Még most is a tegnapi élmények hatása alatt vagyok, ami furcsa, de nem a zenét, és a hangosítást jelenti, hanem azt, hogy egységet, és erőt éreztem, éltem át tegnap este. Végre, egy egységes, erőteljes kilépés és fellépés a sok egy-ház részéről Magyarországért! Nem számított, hogy ki katolikus, ki református, vagy szabadkeresztény hátterű, sem az, hogy valaki pünkösdi, vagy baptista. Egy dolog számított, és számít ezen a héten: az EGYHÁZ kezd feléledni! Kilép az utcára, és teszi azt, amit eddig is kellett volna. Összefogva, a közös pontokra helyezve a hangsúlyt hirdeti Krisztust, és az Életet!
„Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom” (Hóseás 14/5).
Hiszem, hogy nem csupán Izraelre vonatkozik ez az Ige. Rám éppen ugyanúgy… Hűtlen voltam, vagy vagyok, sok esetben. De Isten kigyógyít ebből, és szeretetével képes arra, hogy megváltoztasson jó irányba.
Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!” (Zsoltár 59/10, 17-18).
Hosszú évek után ma reggel először tudtam név szerint imádkozni néhány vezetőjéért az országunknak. Nem is volt olyan rossz.
