Uhh… Kornél többször is fent volt éjjel, de meglehetősen nyűgösen; hajnal fél négykor teljesen összepisilte magát – ruhacsere, és etetés. Reggel fél hétkor már fent volt, hétkor pedig olyan szinte sz@rt be, hogy a ruhája is átázott… szép, színes foltos… a háta közepétől a térdéig tiszta anyag volt. 7 hónap alatt még nem csinált ilyet – legalábbis nem emlékszem rá. Szóval, remek, és fitt ébredés volt a mai. :-)
Ma reggel, Sámuel első könyvének vége felé, a 30. részben egy érdekes mondat ragadott meg: „Dávid azonban megerősítette magát az Úrban, az ő Istenében” (6. vers). Másik fordítás szerint: „Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól”. Érdekesnek tartom, mert a Bibliát tovább olvasva Dávid útja innentől kezdve megindul felfelé – nem mondom, hogy zökkenőmentesen, de megindul. Dávid legyőzi a ciklágiakat; Saul, aki eddig meg akarta ölni, meghalt; Dávid Júda, majd egész Izrael királya lesz; felhozatja a szövetség ládáját Jeruzsálembe; stb.
Istentől kapott erővel ment tovább – abban a helyzetben valóban isteni erőre volt szüksége, hiszen, elrabolták családját, és seregének a családjait is, sőt, mindenüket.
Ha a szeretet szempontjából nézem, Dávid e téren is példa, nemcsak a dicséret szolgálók részére. Amikor meghallotta, hogy Saul meghalt, gyászolni kezdte őt, és fiát, Jonatánt is. Dávid meggyászolta azt az embert, aki, bár meg akarta őt ölni, Isten felkent királya volt.
Nem azt nézte, hogy mennyi hibát követett el Saul, hanem azt nézte, hogy Isten felkentje volt, aki tiszteletet érdemel. Dávid megadta neki.
Szeretet és tisztelet terén is példát mutatott Dávid.
Az Újszövetséget is olvasom folyamatosan, hiszen Krisztus életét kísérem figyelemmel. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert őket Isten gyermekeinek nevezik. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Aki lámpást gyújt, nem azért teszi, hogy edény alá rejtse, hanem, hogy a lámpatartóra tegye, és így mindenkinek világítson, aki a házban van. Ugyanígy ragyogjon a ti világosságotok is az emberek előtt” (Máté 5/9; 14-16).
A két szakasz számomra összekapcsolódik. Jézus igen sok „Boldogok azok, akik…” kezdetű mondást tesz elénk, engem most a béke teremtése fogott meg, és akaratlanul is magamra nézve gondolkodtam az Igéről.
Vajon én egy igazi „Peacemaker” vagyok? George Clooney a filmben fegyver által tett békét, átgázolva mindenkin, akit gonosznak vélt a nagy Amerika… nem volt rossz film, de valahogy mégsem éreztem Béketeremtőnek szegény pasit. Krisztus vajon mire gondolt?
Ha lekicsinyítem a helyzetet magamra, akkor úgy vélem, hogy az én béke-teremtésem elsősorban a családomon belül esedékes, és ha a saját házamat rendben tudom tartani, utána léphetek tovább… mondjuk a szomszédom, a kollégám és a környezetemben élők felé.
Vajon eleget teszek-e ennek az Igének? Világosság vagyok-e igazán? Ha van bennem fény? Ha van bennem fény, büszkén kiteszem olyan helyre, hogy mindenki lássa, vagy eldugom? Krisztus egyértelműen arra ösztönöz, hogy tegyem jól láthatóvá azt a fényt, amit Tőle kaptam.
„Ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt”
Már kitettem a lámpást, „csupán” táplálnom kell a fényét…
