Március 24. szombat
Néhányszor a szemembe nézett, miközben beszélt. Túl sokat nem tudhat(ott) rólam, így nyilván, fogalma sincsen, hogy mégis milyen mozgató ereje volt annak, amiket mondott – rám nézve, legalábbis. Igaz, a dicséret most rövidebb volt, mint szokott lenni, de Isten ott volt velünk, a dicséretben, és nagyon áldott volt.
Alkalom után beszélgettünk néhányan, és legszívesebben ott folytattuk volna egyből az Istennek való zenélést és éneklést.
Délután Zsolti barátunk és kis családja átjöttek hozzánk, néhány kellemes órát eltöltöttünk együtt, beszélgettünk, jó volt.
Este Apuék átjöttek még, aminek nagyon örültem, mert már pénteken, a gyüliben éreztem, hogy apuval jó lenne beszélgetni kicsit ismét, a jövőt a szolgálatainkat, a programokat illetően.
Nagyon sok dolog kavarog bennem, a jövőmet illetően; hónapok óta azért imádkoztunk Gabival, hogy történjen előrelépés a munkahelyi problémák megoldásában, és az életünkben. Most, hogy igen gyorsan felpörögtek az események, kissé feszült tudok lenni.
Folyamatosan mozgolódik a szívemben az Isten szolgálata iránti erősebb elkötelezettség. Eljutottam egy bizonyos szintre: Sokkal többet akarok az én Istenemből! Erre pedig, jelenleg nem tudom, mi a megoldás. Szívem szerint állandóan Isten szolgálatával foglalkoznék. Azt érzem, hogy még tudnék tenni Őérte, és szeretnék is tenni Istenért. Olyan jó lenne folyton Vele foglalkozni.
Apuval este beültünk a kis iroda szobába beszélgetni; megkértem, egy öt percre beszélgessünk, mielőtt hazamennek. Anyu 10 órakor kopogott be, hogy lassan ideje lenne indulniuk, mert kezd későre járni.
Elkezdtünk apuval beszélgetni, és őszintén elmondtam neki mindent, ami bennem van a jövőt illetően – a vágyaimat, terveimet, a félelmeimet, kétségeimet egyaránt. Átbeszéltük az áprilisi evangélizáció terveit, és imádkoztunk együtt. Nagyon jó volt. Annyira ott volt Isten abban az egy órás beszélgetésben velünk, hogy tényleg éreztem, mintha mellettem ülne a széken, és figyelné, amiket beszélünk.
Oda jutottam az életemben, hogy kimondtam: kevés az, ami jelenleg bennem van Istenből. Többet akarok Belőle, és tenni akarok Érte. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy kimondtam ezeket, mert eddig igaz, hogy bennem buzgott már évek óta ez, de most ki is mondtam, és valamiféle pecsétnek érzem ezt.
Imádkoztunk, és bölcsességet kértünk Istentől mindenre: a munkát illetően, a jövőt illetően; bölcsességet kértünk a szolgálatunkban végzett munkára, és az előttünk álló evangélizáló alkalmakra, és azok megszervezésére is.
Néhány éve időszakosan azt álmodom, hogy teljes időmet Istennek adom, és az Ő szolgálatával foglalkozom. Nagyjából fél éve ismét előjött ez az álom. Ezúttal azonban, sokkal intenzívebben, mint eddig bármikor. Továbbá, most nem tudtam, és nem is tudom félretenni ezt az álmot, és ezt a vágyamat, mint eddig tettem, az évek alatt. Egyszerűen nem múlik el a vágy, hogy Istennek szolgáljak, nem szűnik az álom, és egyre jobban éget.
Olyan jó lenne tudni, hogy mit akar Isten pontosan. Gyakorlatilag tudom: „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek” (Jakab 4/8). Egyszerűen itt az ideje, hogy cselekedjek, nemrégen pontosan én, magam prédikáltam erről a gyüliben. Tenni Istenért. Nem csupán beszélni róla, hanem tenni. Ki kell lépni hittel, és tenni, amire Isten indít, amire Ő hív. Nekem kell közelednem Őhozzá. Most már rajtam a sor, hogy cselekedjek.
Életet formáló időszaknak nézek (nézünk) elébe, úgy érzem. Márpedig, ha valaki Isten mellett dönt, az a döntés felforgatja az életét. Hirtelen a normális állásba kerül az életünk, és kezdünk tisztán látni. Csak mindig ott van az a bizonyos „ha” szócska. „Mi lesz, ha…”; „tudom, hogy tennem kell Istenért, csak…”; az ilyen és ehhez hasonló, félelmekről, és kétségekről árulkodó kérdések, és félmondatok mind megvannak bennem (is). Egyrészt normális dolog ez, másrészt pedig nem. Hiszen, a hit, pontosan nem a Logikára épül. Ha én döntök, és cselekszek, akkor tud Isten is tenni. Ha bátran kilépek az ismeretlenbe, Ő akkor kilép felém, és gondoskodik Rólam. BIZALOM! „szeretsz, te engem, Péter?” szeretem és Jézust, bízom én benne?
