Az elmúlt hetek forgatagában rengeteg mindenről írtam, amik mind-mind igazán fontosak, de közben voltak szünetek... kihagytam az életemből egy számomra igazán fontos Barátot, és vele döntéseket is, ami hiba volt. Nagyon frusztrált az elmúlt időszakban néhány dolog.
Szombaton délelőtt háromnegyed tizenegykor, amikor már az autóban ültem, és az Abundant Life Church 2002-es lemeze bömbölt a letekert ablakon át a friss tavaszi időben, én pedig pofátlan módon, tolakodva vezettem, tudtam, nincs visszaút – muszáj túllépnem a saját korlátaimon... Nem érdekelt semmi, csak egy dolog: mihamarabb ott lenni...
Szorongattam egy kis Nokiás dobozt a kezemben, benne egy kis meglepetéssel – manapság az igazán fontos dolgokat Nokiás dobozban adják egymásnak a „nagyok” is, nemde? :-)
Egy jótékonysági rendezvény zajlott éppen, ő pedig énekelt. Csak néztem, hogy mi lesz, amikor vége a dalnak. Jön? Nem jött. Lehajtottam a fejem, s azon morfondíroztam, hogy indulok is tovább. Hirtelen egy régi, ismerős hang: „Jössz dumázni?”. Mentem.
„Sajnálom”. „Én is”. „Jó újra látni”. „Igen, nagyon jó”. Kézfogás. Ölelés. Ajándék átadása, kinyitása. Nagy röhögés. Csend. Csak hallgattuk az éppen zajló rendezvény egyik szónokát, majd a kérdés: „Van egy dal... Együtt. Hm?” „Örömmel”.
Majd jött a dal, amelynek témája „ma is éppen aktuális”, mondta, s azt hiszem, mindkettőnk szeme fátyolos volt. Szeretem ezt a dalt (is). Mindig megmozgat, felkavar. Most különösen. A végén az outro – közben leül az első sorba és csak néz. Mosolygott. Én is. Tiszta tekintet. Vastaps. Újra a színpadon. Spontán egyeztetés. Nézők felállnak. Énekelnek, tapsolnak. Van „teste” az egésznek. Jól szólt. Azt hiszem. Minden jónak tűnt. Tisztának, és fényesnek. Van értelme az életnek. A napsütésnek, a zenének, a csendnek, a dalnak és a versnek. Mindennek.
Búcsúzás, irány a zenekari próba, amiről már ekkor régen elkéstem... Számít, persze, de most van valami fontosabb: Megbékélés.
„A békességemet hagyom nektek. Az én békémet adom nektek, de nem
úgy, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek!” (János 14/27). Krisztus szavai mindig erőt hordoznak! Rajtam is áll, hogy a Tőle jövő békesség és az én életem találkozik-e. Helyesebben: csak rajtam áll. Rajta nem múlik! Mert Ő szeret, és azt gondolom, reméli, hogy a jó, amit felőlem is eltervezett, az maradéktalanul célhoz ér.
Delírium, extázis. A lelkem könnyű és szabad. Újra a jó úton állunk. Együtt. Szabadság. Szeretem.
Megbékélés. Szabadság. Tiszta, őszinte szeretet. Olyan fontos dolgok az életben, amikért küzdenünk kell. Tennünk kell értük. De egyáltalán nem baj, mert megéri! Volt Valaki, aki vállalta a halált is azért, hogy megbékélést hozzon Isten és ember közé. Ehhez képest minden csak porszemnyi dolog, mégis, sokszor ezek az apróságok jelentenek igazi kihívást.
Közeleg a Húsvét drága ünnepe, és egyre inkább felértékelődik bennem az ünnep valódi lényege. Egyre jobban tudom azt mondani: Köszönöm. Ezen a hétvégén békességet találtam. Boldog vagyok!
