7 órakor szerettem volna kelni, de negyed hétkor már felébredtem Kornélra, aki végül visszaaludt, de nekem egészségi okok miatt ez nem sikerült. A derekamnak az az egy pontja még mindig baromira fáj. Na, mindegy.
A tegnapi este után hulla fáradtan dőltünk be az ágyba, egy pillanat alatt elaludtunk. Viszont egész frissen sikerült ébredni.
„Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned. Isten által dicsekszem az Ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?” (Zsoltár 56/4-5).
Olyan jó, hogy bármi kétség, vagy „rossz érzés” vesz is körül, Isten mindig mellettem áll. Istenben bízom. Nem is akarok másként tenni; nem is akarok másban bízni.
Már tudom: az Istenbe vetett hit és bizalom a fizikai síkon is megmutatkozik. Bízom Istenben – sajnos nem minden esetben –, de nagyon igyekszem; és látom, hogy lehet Benne bízni, mert nem hagy cserben, és hűséges.
Apró, triviális dolgokban kezd(t)em a bizalmat tanulni… Munkaügyben, szolgálatban, zenében, mindegy, miről van szó. Ha bízom Őbenne, sikerre visz. Ezt látom, és élem meg; és, bár nem vagyok az az állandóan „hallelujázós” típus, van, hogy tényleg nem jön más szó a számra, csak a „Halleluja”, és a „Köszönöm, Istenem”. Tök jó! :-)
Isten képes a reggeleket, és azt az időt, amikor Hozzá megyek, egy valóságos oázissá tenni a mindennapok sűrűjében. Olyan jó így belevágni a napba, és menni dolgozni még ma is, hogy Istennel együtt élek.
Őszintén arra vágyom, hogy minél több embernek elmondhassam azt, hogy Isten valóságos, és vele élni JÓ!
