A tegnapi remek reggel után, kora délelőtt újabb „agyfelnyomós” hírt kaptunk. Olyan mérges, elkeseredett és tehetetlen voltam, hogy Aput felhívtam, aztán jól kidühöngtem magamat; csak utána voltam képes imádkozni – hiába no, van hova fejlődnöm még… ez az indulatosság… de küzdök!
Aztán rájöttem, hogy azért, mert épp túl vagyunk egy komolyabb nehézségen, és egy kemény időszakon, attól még nem áll meg az élet; az Isten iránti elkötelezettségem továbbra is folyamatos, sőt, talán még erősebb, mint volt! Úgy gondolom, hogy Isten elhívott engem valamire, amit szeretnék kiélni, és megélni. Ez nyilván nem tetszik mindenkinek…
Jézus sokszor történekekkel tanított, ahogyan a Bibliában olvashatjuk, ezt azzal indokolta, hogy a hallgatósága másként egyszerűen, nem értette meg.
„Azért tanítom őket történeket segítségével, mert néznek ugyan, de nem látnak, hallanak ugyan, de nem hallgatják és nem értik meg, amit mondok. Beteljesedik rajtuk, amiről Ézsaiás így prófétált:
> Hallani fogtok, de nem értetek,
Néztek ugyan, de nem láttok.
Mert megkeményedett e nép szíve.
Fülükkel nehezen hallanak,
És becsukták szemüket< {Ézsaiás6/9}” (Máté 13/13-14).
Ma ugyanígy igaz ez! Jézus tanításait, a történetekkel elmondva sokkal jobban megértem. Hiszen, én sem vagyok – remélem, hogy csak voltam – különb az akkor jelenlévőknél. Az Ézsaiástól származó prófécia sajnos rám is éppen úgy igaz.
Az én életem és szívem is éppolyan kemény tud lenni. Sokszor észre sem vesszük, hogy megindultunk a lejtőn, mert nem lejt nagyon… Aztán, esetleg csak akkor kapunk észbe, ha már késő…
Ha egyszer megértem Krisztus szavát, és az elér a szívemig, nagyon igyekszem, hogy többé ne legyek kemény. Krisztus szeretete olyan nagy, és olyan „lágy”, hogy képes volt az én kemény szívemen is áthatolni, és képes volt elkezdeni szeretettel feltölteni engem.
Bevallom, nem szeretném, hogy a fenti prófécia igaz legyen rám. Szeretnék látni, hallani.
Azt hiszem, csak rajtam múlik…
