Nahát, már egy hete volt, hogy lefikázatm a babonásokat?! :-) Minden 20.-a péntekre is ki kellene találni valami elmeroggyant dolgot, bár, lehet, hogy már van is, csak én nem tudok róla.
Húúú! Én nem tagadom, hogy mediterrán időjárásra vagyok akklimatizálódva, na, de ennyire…?! Az, hogy éjjel és nappal is 34 fok van a lakásban, az kemény. Na jó, hajnalra lement 31 fokra… azt hittem, megfázunk. :-)
Ma közölte a Hír TV és minden más csatorna is, hogy még melegebb várható mára, mint tegnap volt. Kishazánkban, ilyen időjárásra nem tudom, mikor volt utoljára precedens, de azért ez tényleg kemény! Vízpart, vagy egy hűvös söröző, ahol el lehet viselni ezt a meleget – ja, és persze egy-két templom…
Este pedig, ismét gyüli! Már nagyon várom. A múlt hét után nagy reményekkel nézek az újabb alkalom felé.
„Miután Jézus lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. Odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: ’Uram, ha akarod, te meg tudsz engem gyógyítani!’. Akkor Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: ’Akarom. Gyógyulj meg!’” (Máté 8/1-2).
Krisztus csodatetteit, és életét kismilliószor olvastam, és olvasták velem együtt rengetegen, talán éppen azért kihívás ezen szakaszokban valódi, Istentől származó üzenetet keresni, mert túlzottan jól ismerjük a történeteket. Sokszor ez a hiba a mai, karizmatikus hívőkkel, így velem is: annyiszor olvastuk a Bibliai „kedvenc” és „közkedvelt” történeketek, hogy azt gondoljuk, mindent tudunk – akár jobban, mint Isten. A sok tudás, amely akár valós, akár vélt tudás, esetenként nagyon káros tud lenni.
Elveszítjük a naivitásunkat, a közvetlenségünket, és sokkal inkább az emberi oldalra figyelünk: milyennek KELL lennie az istentiszteletnek; hogyan KELL ezt meg azt, és amazt csinálni; hogyan KELL viselkedni; hogyan KELL… a végtelenségig folytatni a sort…
Jézus nem rótta meg a leprás embert azért, mert nem úgy kereste a gyógyulást, ahogyan azt KELL, vagy, ahogyan elvárható. A leprás ember, elvileg nem is mehetett volna emberek közé. Ez a beteg ember, valószínűleg már teljesen el volt keseredve, hiszen, a gyógyulásra nem sok reménye volt. Mégis, bár nem ordítozott nyilvánosan, hogy „Jézus, és hiszek benned, és hiszem, hogy meg tudsz gyógyítani…” – azt gondolom, megvolt a hite a gyógyulásra, ennek a beteg embernek. Egyszerűen, nem tagadva az érzelmeit és az esetleges elkeseredését sem, odament Jézushoz, hogy belekapaszkodjon, a talán utolsó, reménysugárba, azt mondta: „Uram, ha akarod, te meg tudsz engem gyógyítani”. Számomra ez az egyik legőszintébb, és leginkább reményteljes segélykérés.
Vajon én hányszor vagyok úgy, hogy megfáradok, és már alig van erőm bármihez is? Elhagyom az elvárt viselkedést, és az embereknek való megfelelést; egyszerűen csak, mint önmagam, odamegyek az én Megváltómhoz, térde esek előtte, és egészen parányi kis hittel, de azt mondom neki: Jézus, ha akarsz, te meg tudsz engem segíteni.
Krisztus pedig egy dolgot tett: azt a vágyat, és azt az őszinteséget, manír-mentességet nézte a beteg emberben, amit mi, emberek sokszor megvetünk, szánalmasnak, vagy megbotránkoztatónak tartunk, mert nem úgy viselkedik az illető, ahogyan KELL.
Jézus, az ilyen esetekben, azt hiszem, SOKKAL TÖBB, mint ember. Ilyenkor igazán Isten Fia, a Krisztus.
Irgalommal, kegyelemmel, és mérhetetlen sok szeretettel tud odafordulni ahhoz, aki Őt keresi, még akkor is, ha életemben először szólítom meg Őt, és rögtön kérek Tőle valamit. Mennyire másként lát bennünket Jézus…
Mostanában néhány alkalommal kis hazánk sorsa került a gondolataimba, és bizony, imádkozom is Magyarországért. Volt olyan dal is, aminek a fordítása elkészült, és a nemzetekért való fohász a dal témája.
Akaratlanul is azt kértem az én Megváltómtól: Uram, ha akarod, te meg tudod gyógyítani a hazámat. Szükséges, hogy ne csak magunkért menjünk Krisztushoz, hanem a környezetünkért is, az országunkért is.
Bármit is kérek az én Istenemtől, nem ró meg, sőt! Nem vet el senkit, aki Hozzá fordul, ez a biztos tudat az, ami bátorít!
„A Krisztusban való hitünk által bátran és bizalommal odamehetünk Istenhez” (Efézus 3/12).
„Mivel Jézus tisztelettel, és valódi istenfélelemmel közeledett Hozzá (Istenhez), az Atya teljesítette is, amit Jézus kért. Bár Jézus Isten Fia volt, mégis a szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet. Azután, mikor már tökéletes lett, ő lett az örök élet forrás azoknak a számára, akik engedelmesek neki, és Őt tette Isten Főpappá…
Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal menjünk az Atya Isten
kegyelmének trónjához! Őnála megtaláljuk azt a megbocsátást, segítséget, és kedvességet, amire éppen most van szükségünk” (Zsidó 5/7-9; 4/16).
