Egy újabb hét, és egy újabb reggel, ami igen korán kezdődött (reggel 5.45); mivel Kornél, 9 óráig csak fél órát aludt, felöltöztettem és elmentünk, a pékségbe friss reggeliért, amolyan apa - fia vásárlásra. :-) Ha kenguruban viszem, jobban élvezi a sétát, mint babakocsiban – így jobban látja a nagyvilágot. „Az anyaméh gyümölcse jutalom” – ha ránézek Kornélra, rengetegszer eszembe jut ez az igeszakasz, még akkor is, amikor kissé feszült vagyok, mert a fogzása miatt olykor fél órát át képes nyüglődni; csibész ez a kölyök. :-)
Egy újabb hét, és újabb reggel, amikor dönthetek, hogy milyen napom/hetem lesz. Győztes hetet terveztem – ismét. Gabival a 138. Zsoltárt olvastuk közösen ma reggel, és egy nagyon jól megfogalmazott zsoltárba „botlottunk” bele. „Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. Amikor kiáltottam meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél… Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet” (Zsoltár 138/1-3; 7). Annyira szívemből szólt ez a zsoltár, és úgy át tudtam élni őszintén, szívből. Jó volt meghajtani a szívemet Isten előtt, és megköszönni jóságát. Félelmetes, hogy Isten szentsége milyen hatalmas. Néha elborít Isten jelenléte, és egyre többször a félelmetes szó jut eszembe róla. Annyira hatalmas erő van Isten jelenlétében, hogy elképesztő. „Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél…” – olyan őszintén tudtam ezt most Istennek én is elmondani… A szorult helyzetek Istenfélelemre tanítanak, és valahogy könnyebb ilyenkor megalázkodni, és elismerni Isten istenségét.
A megtérés folyamat – véleményem szerint. Egy olyan folyamat, ami van, hogy szó szerint folytonos, máskor pedig, időközönként ismétlődő. Ma néhányszor megismétlődött. Kissé feszült tudok lenni, ha eszembe jutnak a problémák, de akkor is fontosnak tartom, hogy ha el is vesztem egy-egy pillanatra a fejemet, hogy tudjak megtérni, tudjak elnézést kérni attól, akit feszültségemből adódóan megbántok. A bocsánatkérés is alázatra tanít. Nagyon ciki dolog, utálom is rendesen, de tudom, hogy szükséges megalázkodni a továbblépéshez.
Az aggódás egyszer-egyszer képes elkapni, és bizony összeszorul a gyomrom. Ma is volt ilyen. Az egyik ilyen esetben megcsörrent a telefonom, a pásztorunk keresett, hogy megkérdezze, jól vagyunk-e, és biztosított arról, hogy velünk van, bátorított, és mondta, hogy továbbra is imádkozik értünk. Hihetetlen jól tud esni, amikor Isten ilyen direkt módon azonnal reagál dolgokra.
Nem mindig könnyű kitartani, de megéri. Én is kitartok, és nem hagyom, hogy a félelem szétrágja az életünket.
Más, nehéz pillanatban megfordul a fejemben, hogy a dicsőítő szeminárium vajon hogyan fog sikerülni, értelmes-e egyáltalán; ma, ahogy leültem kissé idegesen a zongorához, még a dalokat sem tudtam normálisan eljátszani; a próbára készülnöm sem sikerült rendesen – valahogy nem ment semmi sem (borzasztó, hogy a félelem képes elvenni az ember józan ítélőképességét és gondolkodását). Kb. 45 percnyi szenvedés után leültem Bibliát olvasni, mert nem tudtam hova menekülni; erre egy újabb Istentől jövő reakció következett, a Bibliából.
„Azért imádkozunk, hogy Urunk, Jézus Krisztus és mennyei Édesapánk, Isten bátorítsa szíveteket, és erősítsen meg benneteket minden jóra, amit mondotok, vagy tesztek. Hiszen Isten megmutatta, hogy szeret bennünket, és irántunk való jóindulatából örökké tartó vigasztalást, bátorítást és biztos reményt adott nekünk” (2. Tessz. 2/16-17).
Fantasztikus! Egyszerre megerősítés a szolgálatomra nézve, és a mindennapjaimra is.
Köszönöm Istenem, hogy Igaz a Te szavad! De tényleg, nagyon hálás vagyok. Azt is köszönöm, hogy személyre szabott vagy – nekem is.
Röhejes, de olykor annyira igazi, jó Barátnak érzem Istent, hogy ha fizikálisan itt lenne mellettem, elhívnám egy korsó sörre. Kíváncsi vagyok, mit válaszolna…
