Készülök a dicsőítő szemináriumra, a készülés közben azonban, az utóbbi hetekben mást is csinálok, de csak titokban – bár, ez mostmár napvilágot lát. Kutatom az imádatot. Kutatom, mi is az valójában.
Kicsit zavar, hogy állandóan dicsőítő csapatokról, és dicséret-vezető szolgálókról beszélünk. Ha jobban megnézem, teljesen helyénvaló, hiszen, rengeteg gyülekezetben nincsen más, „csupán” dicséret – ezt azonban nem vallják/valljuk be. Elméletben annyit tudunk már a dicséretről, és a szolgálatról, hogy, ha könyvet írnánk belőle, akkor a „Háború és béke” jó eséllyel csak egy Magyar Nemzet vastagságú „napilapnak” tűnne csodás kiadványunk mellett.
A dicséret nyilván látványosabb, és tetszetősebb, mert kevésbé személyes, mint az imádat. Azonban, a Bibliában az Isten és az Atya imádásáról van szó! A János 4/23-24.-ben olvasott Ige is erről „árulkodik”: „De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten szellem: és a kik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják”.
Ma, sajnos nem dívik megharcolni igazán az imádat árát, éppen ezért, teljesen helyesen beszélünk dicsőítő csapatokról, és dicsőítés-vezető szolgálókról. Végül is, erről van szó.
Az viszont kizárt dolog, hogy a Biblia véletlenül beszélne az imádatról, és az Istennel való kapcsolatról, hiszen, minden Őrá mutat, még maga, Krisztus is, minden tettével, és a beszédével is arról beszél, Aki őt elküldte a földre…
Azt hiszem, hogy az a baj az imádattal, hogy nem lehet emberi szemmel nézve, normálisan definiálni, nem lehet kézzelfoghatóvá tenni. Én sem tudom pontosan definiálni, de ha mindenképpen támpontot kell adnom, akkor eszembe jut néhány szó az imádatról.
Az imádat intimitás, bensőséges, személyes, végtelen, Istennel összefonódó cselekedet, állapot, csodálat, ámulat. Megszűnik minden, és mindenki. Csak Isten, az Atya, és én.
Úgy vettem észre, hogy az ember könnyebben fogad el dolgokat, ha az definiálható, és kézzel fogható. Azonban, az imádat, azt gondolom, mégsem fogható meg, bár tény, hogy az imádat is igen sokféle lehet, kezdve a dalok ritmusától a táncon át az ülve, állva, fekve, guggoló pozícióig, és még ki tudja miként.
Én nagyon örülök, hogy ezt konkrétan nem lehet megfogni, mert így ismét mindenki önmag lehet, ha Istent imádja, és nem egy, vagy több, jól bevált módszert követve lehet imádni Istent.
Ma reggel ismét érdekes igét olvastam, illetve többet is, de volt, ami különösen megfogott. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsoltár 37/4). Hányszor, de hányszor hallottam már ezt is… De, vajon mit jelent ez? Én azt gondolom, hogy ez is az imádatról szól. Gyönyörködni az Úrban. Az Ige mélysége fantasztikus! Ámulni, és bámulni, csodálni Istent, gyönyörködni Őbenne, felemlegetni a csodatetteit, amiket tett velem, értem – ebből pedig, rengeteg van! Éppen ezért, van miért hálásnak lennem és van miért gyönyörködnöm az Úrban.
