„A Fiú által kaptuk a megváltásunkat is, az Ő vére (halála) által. Ő rajta keresztül kaptuk meg bűneinkre is bocsánatot, Isten kegyelmének gazdagsága szerint. Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel” (Efézus 1/7-8).
Egy hatalmas nagy, „igenlő” bólintás kíséretében olvastam ezt az igeszakaszt, aztán rossz szokás szerint megráztam a fejemet, mintha nem hinném el, ami le van írva. Pedig, elhiszem, csak esetenként úgy érzem, teljesen túlnő rajtam Isten szeretete – igazság szerint mindig. Olykor valóban felfoghatatlan számomra, hogy miért is szeret engem ennyire Isten.
Tudom, kegyelemből, mindig ezt mondjuk rá. De ha tényleg megértem, hogy „kegyelemből”, akkor lesz valósággá.
Végre péntek! Igaz, hogy nyomasztóan rossz az idő, mégis boldog vagyok. Tudom, hogy az Isten, az én Atyám velem van, és szeret engem.
Ma este ráadásul ismét gyüli alkalom! Este vendég prédikátor is lesz a gyüliben, külön pikánssá teszi az összejövetelt!
Nagyszerű dolog az Élő Isten Gyermekének lenni; hinni Benne; ismerni Őt!
