Olyan sokszor mondtam, hogy azért nincsen mindig minden a helyén azonnal a „Legnagyobb ajándék” című anyagunk kapcsán, mert akkor nem kéne hit; hogy már-már azt hiszem, ezért van most újra arra szükség, hogy az ember még buzgóbban imádkozzak… Újra felmerültek az utolsó pillanatban nem várt dolgok… Vajon bejön az utolsó rész tőke? Kész lesz időben a masterelés, a nyomda, a sokszorosítás? Vajon tudjuk tartani a november 5.-i határidőt?
Közben, október 23.-án délelőtt a HÉV-Csapattal próbát tartottunk. Két új dal, az egyik egy újabb saját szerzemény – tovább bővül a repertoár…
A próba után mit sem sejtve hazaindultam, az én Drágám pedig már készítette a megbeszélt gyros-ebédet. Nekem sosem tűnnek fel jelek, amik utólag nézve pedig egyértelműek… Ahogy sms-t váltanak egymással az én kedves barátaim. Ahogy hirtelen ki kell menniük telefonálni a próba közepén – fel sem tűnik, hiszen kinek nincs olyan, hogy ne adj’ Isten, bármi sürgős dolgot el kell intézni. Akad ilyen, így ezek a dolgok nekem fel sem tűnnek.
Hazaértem, Gabi mondta, hogy nyugodtan üljek le, még kb negyedóra és kész az ebéd. TV Paprikát néztem, és kínoztam magamat tovább, mert már nagyon éhes voltam. Egyszer csak zaj szűrődik be a bejárati ajtón. Gabi határozottan lekapcsolja a TV-t, és egyre hangosabban hallom én is a szívemnek oly kedves dalt: „Maroknyi székely porlik…” Látom ám, hogy valakik állnak az ajtóban, és NEKEM énekelnek… Nem is akármit! Kinyitom az ajtót, és ott áll a Csapat egy része, akik el tudtak jönni (volt, aki dolgozott, vagy éppen vidéken volt). Bár még van néhány nap a születésnapomig, ezek a Kedves Barátok már most gondoltak rám! Egy szó, mint száz: megszervezték.
Sőt! Kiderült, hogy a délelőtti próba közben Edit emiatt ment ki „sürgősen” telefonálni. Sőt! Amikor hazavittem Editet és Robit, állítólag még láttam is a többieket, akik már ott gyülekeztek Editnél, hogy utánam jöjjenek. Nekem persze eszembe sem jutott, hogy bárki ismerőst keressek az úton, így nem is vettem őket észre. Ahogyan ezernyi más apró jelet sem… Felidézve az elmúlt napok beszélgetéseit aztán persze, lassan összeállt a kép… na de kérem… :-)
Sok – sok meglepetést is hoztak magukkal a srácok. Csak kapkodtam a fejemet. Aztán végül este 11 magasságában zártuk az estét. Délután pedig bejelentkezett Angilából Révész Bazsi barátom is, hogy felköszöntsön! Hihetetlen, mit meg nem tesznek!!! Adél, Edit, Eszti, Márk, Robi, és Drágám: Nagyon köszönöm! Az egyik legszebb ajándékom volt ez a baráti társaság. Még van két nap az újabb nagy számvetésig… Már készülődök…
Azt kívánom, mindenkinek adassék meg, hogy olyan emberekkel zenélhessen, vagy élhessen, akik olyan Barátok, mint az én Barátaim!
