A hatalomgyakorlás már kis korunkban megkezdődik. Vagy mi gyakoroljuk, vagy rajtunk gyakorolják…
Helyszín: játszótér. Kisebb-nagyobb gyerekek játszanak, olykor eddig ismeretlen aprócska állampolgártársaink összebarátkoznak. A nagyobbak kitalálják, hogy mi legyen a játék, és a beszédükkel máris megteremtik azt a varázslatos helyet, amit úgy hívunk: Fantázia Világ. A kicsik, persze isszák minden szavukat, s ahogy nézem őket, lerí az arcukról a félelemmel vegyes ámulat, ahogyan, szinte valóságként látják maguk előtt azt, amit nagyobb társaik lefestenek szavaikkal.
A példa kedvéért: ez a házikó a mi kastélyunk! Megtámadtak bennünket a gonosz csöpögő nyálú szörnyetegek, és mindenkit megölnek, és megesznek. Meneküljünk be a kastélyunkba, de óvatosan, mert már bent is vannak! – Ez a minap hangzott el a játszótéren, nem szó szerint, de kellően véres volt az előadás…
A kisebbek ilyenkor már minden (képzelt)sarkon szörnyeket látnak, s kezd a riadalmuk átcsapni a játékból a valóságba, közben pedig aggódva keresi szemeivel Apát, hátha megoldódik a helyzet… S mielőtt végképp könnybe lábadna a szeme, odalép Apa, aki a háttérből figyelte a történéseket.
Megfogja kis hősünk kezét, s felkapja az ölébe: „Nincs semmi baj! Rám figyelj! Én mondom az igazat.”
Az élet során igen sokszor adódnak hasonló helyzetek. A nagyobbak, vagy azok, akik szeretnének befolyásolni minket, megpróbálják elhitetni velünk, hogy szörnyek várnak ránk a következő sarkon, akik kicsinálnak bennünket.
Amint a körülményekre figyelünk Apa helyett, az agyunk átáll a körülmények gerjesztette hullámokra, és máris tényként kezeljük: ITT A VÉG! De ha keressük Apa tekintetét, és igyekszünk meghallani a hangját, egészen biztos, hogy nem marad rest, és nem hagy minket bajban.
Valójában az élet is sokszor hasonlít egy színházhoz. Vagyis, játszótérhez… Mindenki próbálja maga mellé (mögé) állítani a „gyengébbeket”.
A Biblia több alkalommal is példának hozza az Apa és Gyermek kapcsolatát. Sokat tanulhatunk belőle, ha nyitott szemmel olvassuk!
A játszótér egyébként a jövő társadalmának megfigyelésére leginkább alkalmas terület, szerintem. Sok dolgot láthatunk: a szülők nevelési módszerét, a családon belüli „hierarchia” kialakulását; láthatjuk azt, hogy kinek a szava mennyit ér, láthatjuk, hogy a szülő neveli a gyermekét, vagy éppen a gyerek a szüleit; engedelmesség, jószívűség, sértődékenység, nyitott és zárkózott jellemek… Ezernyi dolgot megfigyelhetünk. Jó hely. Érdemes lenne egy tanulmányt írni erről – annak, aki ért az ilyesmihez.
Azonban a legfontosabb dolog, hogy tudatosítsuk magunkban és gyermekeinkben is: Igazán élhetünk! ÉLHETÜNK – így nagybetűkkel, úgy Istenigazából –, ha hajlandóak vagyunk őszintén lenullázni a bennünk felépült falakat, és beidegződéseket, amik Isten irányában állnak. Adni egy esélyt Annak, Aki már ezerszer adott esélyt nekünk!
„Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róma 6/9-11)
