A nap során sok dologról beszéltünk, beszéltem, és a jó hangulat mellett végig arról voltam meggyőzve, hogy Istenről, Istennek énekelni jó. Egyszerűen van ezekben a dalokban valami olyan tartalmi és megfoghatatlan lendület és erő, amit máshol nem tapasztalok, csak az ún. gospel témájú zenékben. A lendület, ami a csapatban van, egyébként néha már-már félelmetes. Meglepő. A próbán is megszólal úgy a dal, mint „élesben”. Nyilván ez volt a cél, de a hangzás mellett a lendület, a dinamika meglepett. Óriási!
A hétvége hátralévő részében Gabival többször is szót ejtettünk egy olyan projektről, amit együtt csinálhatnánk. Persze, mindig együtt csináljuk ezeket, de most valami egészen új ötletem támadt, és túl azon, hogy beszélünk erről, nagyon aktív szerepet képzelnék el az én Drágámnak. Tetszett neki az ötlet. És a többi barátunknak is. A kivitelezés útjára kell lépnünk, úgy érzem. Hamar. De, a szervezettség, és a tudatosság az muszáj. Ez következik!
„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását” (Példabeszédek 16/9). Szeretem ezt a szakaszt. Én örülök annak, hogy Isten segít a helyes irány megtalálásában, és megtartásában. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül.