Nem ezzel a bejegyzéssel készültem, de az élet olykor átírja a terveket...

        96 év. Rengeteg idő. Egy gyermek, két unoka, 8 dédunoka, és 2 ükunoka is helyet kaphatott ebben a közel századnyi időszakban. „BalázsKA”. Mindegy, hány éves vagyok, mindig így hívott.

         A Gospel „Valódi gyöngyszemek” című CD-t, az elkészülte után ő is meghallgatta. Boldogan énekelte az egyik kedves dalát: „Messze fenn, egy hegyen...”. Aztán, amikor megtudta, hogy a „Lelkem kíván Téged” című dalt Gabi énekli, és én zongorázom a lemezen... Hm... Amikor legutóbb – ma kiderült, hogy utoljára – találkoztunk, megjegyezte: gyönyörű hangja van Gabinak.

       Egyik nagy vágya volt – már jó ideje –, hogy énekelhessen ott, „A Mennybe', fenn a trónusnál”...

      Amikor kisfiunk, Kornél 2-3 hónapos volt, találkozhatott vele. Dédimami csak fogta a kezében, és sírt. Nem is sírt, inkább csak pityergett, miközben imádkozni próbált. Tisztán emlékszem: „Úr Jézus, most már meghalhatok. Láthattam ezt drága kisbabát”.

       Aztán a Tervben más is benne volt még... Alig két hete, hogy voltunk nála látogatóban. Kornéllal és Nórival. A szeme már tényleg nem volt az igazi; azt mondta, hogy nem látja tisztán Nóri arcát. Segítettem neki, hogy a kis arcocskáját meg tudja simogatni, hogy legalább érintéssel „láthassa”.

      Amikor elbúcsúztunk tőle, azt volt az utolsó, nekünk intézett mondata: „A Jó Isten áldjon meg benneteket, és vigyázzon rátok”.

       Ma délután, 5 óra után kicsivel valóra vált a vágya... S most, alig több, mint 2 órája, már ott van...

        ...Otthon.

        Haza ment... Az én dédim.