Nem vég, de azért kimerülés. Hála Istennek, és a főnök úr jóízlésének, a dalok átmentek a rostán. Vagyis, a dalok zenei átdolgozása, hangszerelése elkészült, így a többi már „csak” rajtunk múlik. Ez azért jó, mert nem csak rajtam. A hangetchnikusoknak „szóló kották” is elkészültek, így ők is világosan tudják olvasni a forgatókönyvet, s közben lefixálódni látszik a Civil Rádióban esedékes interjú is a Karácsonyi Gospel koncert kapcsán – a megtisztelő ebben, hogy képviselhetem Pintér Bélát és A csapatot. Izgalomban nincs hiány.

            A minap úgy pihentem, hogy hallgattam, amint Gabi gyakorol. Elképesztő. Nagyon szeretem azt, amikor egy jó koncerten, vagy gyülekezeti dicsőítésben jó hangosítással megszólal egy jó dal, de mégis, nem hasonlítható össze azzal az intimitással, amikor közvetlenül a közelemben ül a nagy Ő, és énekel. Csak úgy árad az a hang… És egészen hihetetlen, hogy milyen természetességgel jönnek ki azok a hangok, s alakulnak szavakká, dallammá, s együtt dallá. Óriási dolog, hogy így, igazán természetes közegben hallgathatok egy ilyen hangot! Lenyűgöz!

            Lenyűgözött egy másik nagy kedvencem is, bár az én Drágám nyilván az örök favorit! Azonban megláttam s meghallottam azt, akinek a produkciójától mindig ledöbbenek. Ákos. 40+. Gabival leültünk megnézni a dvd-t, s ő igazolhatja, hogy ritkán kerülök ilyen erősen a hatása alá bárminek is, amikor csak kapkodom a fejemet, hogy egyik dal a másik után miként, s hogyan kötődik sorba… Egészen fantasztikus.

            Vannak, akik egy-egy rendkívül nívós produkció után úgy döntenek, leteszik a hangszerüket, mert ilyen úgysem lehet csinálni. Engem azonban rendkívüli módon motivál az, amit és ahogyan Ákos csinál. Frenetikus! Letisztult, az utolsó mozdulatig tudatos előadás, amit az ember egyszerre élvez és irigyel, s csak egy dolog biztos: nem lehet betelni vele. Még az évekkel ezelőtti koncerteket is gyakorta veszem elő, s nézem újra, mert egészen hihetetlen módon professzionális szintű koncertet produkál ez az ember, s az egész stáb.

            A biblia is ösztönzőleg hat rám, s bizonyítja, hogy igenis érdemes, sőt jó dolog törekedni arra, hogy a legjobbat csináljuk, s a legjobbat adjuk Istennek. „Azok kőfaragókat és egyéb mesterembereket fogadtak, hogy megújítsák az Úr templomát, azonkívül, vas- és bronzműveseket, hogy kijavítsák az Úr templomát” (2. Krónika 24/12). Ahhoz, hogy Isten temploma minőségi legyen, ahhoz nem lehettek akárkik az építők. Mesteremberek. A szakmájuk mesterei. Nem holmi olcsó külföldi vendégmunkások, hanem szakemberek.

            Én is szeretnék szakember lenni a magam területén. „Szeretném, hogy ha a templom építésében én is részt vehetnék”. Szeretnék profi lenni, aki igen magas szinten műveli a szakmáját, aki tud Isten kegyelméből jóhatással lenni az emberek életére; aki változtató erővel bír Isten által, s aki tud jó példa lenni.

            De mindennél sokkal fontosabb, hogy Istenre tudjak dicsőséget hozni azzal, amit teszek.

            S hátha egyszer minden álmom valóra válik… néhány már valóra vált… Fáradtság ide, vagy oda, örülök, hogy együtt szolgálhatok azzal, akit tisztelek, akire felnézek. Megtiszteltetés. Így készülök a december 6.-i koncertre is. Megmutatni Krisztust az embereknek, s zenélni úgy, hogy az elég nívós legyen ahhoz, hogy Istenre mutasson.