Napló - Az élet az Élet?!

           A napok telnek, elég pörgősen, s olykor az az érzésem, hogy túl gyors nekem ez a körhinta… Aztán az a kedves tekintet, amivel Nóri, a lassan 5 hónapos gyönyörűségem levesz a lábamról; Kornél telefonon már délelőtt 11 órakor megkérdezi „Mikor jössz?”, majd amikor hazaérek, elém szalad a lakás ajtóban és a nyakamba ugrik. Az én Drágám pedig, bár fáradt, szemeiben mégis ott van az a sok nehézséget, nyűgöt feledtető szerelem. Be kell valljam, szeretem ezeket a hazaérkezési pillanatokat…

             Az idő rohanásával olykor úgy érzem, kevés a 24 óra ahhoz, hogy minden beleférjen… De valahogy azért csak sikerül mindent elintézni. Érdekes, hogy amikor otthon is még sok dolgom van, olykor azért fel-felidegesítem magam. Mondjuk, mint tegnap este. Aztán hirtelen az értékrendek megváltoznak. Otthagytam a zongorát, és leültem Kornélnak mesét olvasni. Nagyjából 3x olvastuk végig Noddy egyik Játékvárosbeli kalandját, s együtt mondtuk a főszereplővel a rosszcsont kugliknak, vagy éppen Poci Macinak, hogy „Elég lesz, kiszállás az autóból”.

            Ez a kis idő is elég volt ahhoz, hogy rádöbbenjek, sokszor másképp kéne hozzáállnom dolgokhoz. Ha jó a sorrendem, jól megy a munka. Miután Kornéllal mesekönyvet olvastunk, visszaültem a zongorához, s láss csodát sokkal gördülékenyebben tudtam a folytatni, és sikeresen befejezni, amit elkezdtem.

            Bár szorosnak mondható a határidő, szerintem nem lesz gond. Tekintve, hogy nem megyek holnap sem dolgozni, sem nyilvános ünnepélyre – a megemlékezést megtartom nyilván, de jobb a békesség, családdal, s zenei elfoglaltsággal töltöm a 23.-át, hogy aztán 24.-én végre az első nagy próbán megláthassuk, mi, s hogyan fog alakulni.

            Ezen a téren is van tehát már első lépés, és még oly sok másban az életben, ahogyan, akár naponta új és új dolgokat tanulok, tanulunk…

               Az írja a Biblia: „gyűljetek össze, legyen ez szent összejövetel számotokra” (Lev. 23/21); Másik helyen pedig: „Gyűljetek egybe mindnyájan és halljátok: Ki jelentette ezt ki előre közülük? >Az én kedveltem végbeviszi, amit akarok<” (Ézsaiás 48/14). Vajon én is a „kedveltek” közé tartozom? Van, hogy felmerül bennem a kérdés. De most nem. Most nem kérdés!

            „Jöjjetek sietve, ti népek, gyülekezzetek ide mindenfelől! Vezesd, Uram, vitézeidet” (Jóel 4/11) – gyülekezés van! Szépen sorban, lépésről-lépésre haladva előre felé. Talán nem látványos, de kétségtelenül eredményes lépések ezek, s olyan fontos lépések amelyek nélkül nem érhető el a cél: egy Istenért, s a Királyságért élő, égő szívű nép. Ilyen embernek tartom magamat – gáz? Nem baj. Ismerek még néhány ilyen „gázos” arcot. Ha együtt vagyunk, már nem is tűnik gáznak…

„Gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk." (Nehémiás 4/14).

Felemelni a fejeket, s tekintetet a célra helyezni! Krisztusra nézni! Felébredni, kidörzsölni az álmot a szemekből, aztán rajta, talpra! Irány előre! A Szent Helyre – Isten házába! Képezzük magunkat, legyünk erős, stabil gyermekei Istennek, akik köré odagyűlhet mindenki, ha megszólal a kürt! S akkor aztán „Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt” (Ézsaiás 58/1).

            Eljött az idő, amikor nem elég, ha már a talpunkon vagyunk, lépni kell! Egyik lábat a másik elé, s elindulni azon az úton, amit Ő kijelöl… Mit szeretél, Uram? Azt akarom tenni.