Rendkívül gyorsan telnek a mindennapok. Kissé zavaros időket élünk, ugyanis, egyfelől rengeteg csodát, és Istentől jövő áldást élünk, tapasztalunk meg; másik oldalról viszont, mindenféle túlzás nélkül, olyan támadásoknak és nehézségeknek vagyunk a főszereplői, amiket idegileg, és emberileg már nem nagyon bírunk. Részletekbe nem megyek bele, mert túlságosan is a magánszférába tartozik, de tény, hogy van egy bizonyos határ, amin túl az ember nem képes semmire.
Ézsaiás könyvében egy rendkívüli szakaszra lettünk figyelmesek Gabival. Ez a szakasz, határozottan állítom, hogy Isten üzenete felénk, egy bátorítás. Kis lelki segítség.
„Uram, az éltet mindenkit, engem is csak az éltet ezek után, hogy megerősítesz, és meggyógyítasz. Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet. Mert nem a holtak hazájában magasztalnak téged, nem a halottak dicsőítenek, nem a sírba leszállók reménykedhetnek hűségedben. Az élő, csak az élő magasztalhat téged – akárcsak én most. Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hűséges vagy. Megszabadít engem az Úr, ezért pengessük a lantot életünk minden napján az Úr házában” (Ézsaiás: 38/17-20).
Isten rendkívül kegyelmes. Teljesen mindegy, hogy mi történik; mindegy, hogy mit látunk előre. Biztonságban érezzük magunkat, vagy csupán egy-két napot látunk előre, Isten ugyanaz marad. Lát mindent, tud mindent, és szeret bennünket (is). :-)
Újra a Klebersberg Kúrián tartjuk az Istentiszteleteket. Nagyon élveztem a pénteket, igaz, kissé kapkodósan indult a gyüli, mert volt némi technikai problémánk, a beállásunk így elmaradt… Görbicz Tamás volt a vendég ezen az estén, nagyon tetszett a stílusa, és a téma is: A bűn természete. Rengeteg olyan dolgot mondott, ami felnyitotta a szememet. Az alapvető kérdés, a hit. Hiszek-e Istenben? Vagy csak akkor, ha éppen minden jól megy, avagy épp, ha minden rosszul megy?
Én hinni akarok Istennek! El akarom hinni, hogy minden esetre van megoldása, hogy meg tud segíteni. Nem akarom, hogy a hitem attól függjön, milyenek a körülményeim! Ahogyan azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a körülmények kell, hogy meghatározzák az életemet, a kedvemet, a hitemet, vagy egyáltalán, bármit!
Mostanában arra jöttünk rá, hogy Istent másként kell látnunk. Más aspektusból. Hinnünk kell benne – hinnünk kell Neki! Isten nyilván akkor tud igazán csodát tenni, ha hiszünk benne, és ha már emberileg nem tudunk semmit sem tenni. Ugyanis, ilyenkor vagyunk teljes mértékben ráutalva Istenre, ilyenkor függünk Tőle teljes mértékben. Most már itt tartunk! Nincs tovább, csak Ő van.
Isten viszont velünk van, mellettünk van – mindig. Már készülök a szeptember 12.-i, pénteki Istentiszteletre, ahol én prédikálok. Nincs mese, megint az életemből, az életemről fogok beszélni, úgy gondolom, Isten nem véletlenül hozza elém mostanában az alábbi témát: Kelj fel, és járj! Ez lesz a pénteki téma is.
Isten akkor tud igazán megáldani, ha a neki tett fogadalmaimat betartom, és ha úgy látom Őt, úgy nézek rá, ahogyan valójában kéne. Ahogyan néztem rá gyermekként: szentül hittem Neki. Mindent, amit mondott, elhittem neki. Aztán jöttek az idiótaságok, a társadalom hatása az emberre, a negatív élmények az életben, a nehezebb napok, amik mind-mind az Istenhez való „Hozzá-állásomat” rontották le – pedig, nem kellett volna, hogy így legyen.
Most azon vagyok, azon vagyunk, hogy visszatérjünk az alapokhoz. Vissza a gyökerekhez, a lényeghez!
Hajrá!
