Június 28. szombat
Kedves Sógorom diplomaosztóján vettünk részt szombaton délelőtt, a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. Csodaszép idő volt, kedves emberekkel.
Olyan jó volt látni, hogy vannak emberek, akik Isten Igéjének a tanulmányozásába fektetnek időt, energiát, pénzt, és igyekszenek tenni Istenért. Láttam sokféle embert a végzősök között. Idősebbet, fiatalabbat, mindenféle jellemű embert.
Volt olyan fiatalember, aki 8 gyermekét neveli, közülük pedig többen örökbefogadott gyermekek; ez az apuka is beszélt néhány szót az ünnepségen. Sütött belőle az Isten iránti rajongás. Látszott a rajta, érződött a beszédén, hogy „méterekkel a föld felett jár”, és olyan szinten bele van habarodva Krisztusba, hogy elszégyelltem magamat. Megjátszás nélküli, őszinte rajongás van abban a férfiban. Sokan talán megmosolyognák, mondván, túl fanatikus, lelkes emberke – kell ilyen is a gyülekezetekbe-kategóriába sorolnánk sokan. Igen, sokan. Azért, mert rossz emlékünk van arról, hogy amikor mi is ilyen őszinték voltunk, akkor vagy leszóltak bennünket a pásztorok, vagy néhány évvel korábban (akárcsak most is), vannak, akiknek csak látszat a hitük, és pusztán a külsőségre figyelve úgy tesznek, mintha…
De az, ha valaki őszintén rajong Istenért, ha valakinek a szívében igazi, lobogó tűz van Krisztusért, és az Ő munkájáért, az meglátszik! Nem tudod lecsapni az illetőt, mert nem lehet. Mindent túlél, mert igazi a szeretet tüze, ami benne ég. Éveke múltán is.
Elszégyelltük magunkat Gabival, hogy van, aki fel meri vállalni azt, hogy „odavan” Jézusért! Vajon, amikor én magam is érzem azt, hogy fel fogok robbanni, ha nem mutatom ki azt, amit érzek Iránta, akkor, mégis miért fojtom el magamban? Megvan a válasz… mert túl sokat adok arra, hogy mit fognak szólni az emberek… Pedig, állandóan az ellenkezőjét hangoztatom…
A hétvégén többek között erre is rádöbbentünk Gabival. Nem szabad adnunk arra, hogy az Isten iránti vágyunkat elfojtsák bennünk. Körülmények, vagy emberi vélemények. Az sem lombozhat le minket, hogy sokszor, a dicséret közben, ahogyan állunk az emberekkel szemben, kifejezéstelen, punnyadt, alvó, lusta, kritikus arcokat látunk.
Az elmúlt hetekben fokozatosan erősödött bennünk valami… Egy érzés, vagy gondolat. Végül, a héten minden megfogalmazódott bennünk: Istenért tenni.
A diplomaosztó után kimentünk Nagykovácsiba, Apósomhoz, ahol a délutánt együtt töltöttük. Este hazajöttünk, Kornélt pedig otthagytuk, mert itt az ideje, hogy elkezdjük rászoktatni arra, hogy máshol is alszik.
Semmi gond nem volt, egy darabig… Gabival kettesben itthon voltunk – a Sangria is nagy találmány :-) –, amikor éjfél előtt nem sokkal, csörgött a telefonunk, hogy induljunk Nagykovácsiba, mert Kornél már egy órája ordít…
Nem hallottunk semmit a telefonban, de mivel már félig aludtunk, totál kómásan csak gyorsan felkaptuk a cuccunkat, és autóba ültünk… Egész utas fohászkodás, hogy ne legyen rendőr az úton… Mire oda értünk, Kornél aludt…
Valamit álmodhatott az egész napos kerti játszás kapcsán, mert ki akart menni az udvarra éjjel; és mivel Jani nem engedte őt ki az udvarra éjszaka játszani, felhúzta magát, és ezért ordított.
Kornél az egész éjszakát végigaludta, reggel pedig, amikor felkelt, úgymond ránk sem bagózott… Felébredt, és már ült is fel a kis motorjára…
Június 29. vasárnap
Az ébredés fél hétkor volt, Kornél tehát azonnal rohant az udvarra játszani… Mi pedig felöltöztünk, és irány Szentendre, ahol még a zongorámat is fel kellett vennünk, és átöltöznünk, hiszen reggel 9 órára már a Kövér Lajos utcai Örömhírmisszió Gyüliekezetben kellett lennünk, ahol délelőtt az egyik dicséret csapattal szolgáltunk. Ez a csapat fog a nyári Baptista Ifjúsági Nagytáborban is szolgálni. Jó kis banda, kezdünk egymásra találni. Jól sikerült a délelőtt. Igazán feladatunknak érzem – elsősorban egyénileg, de több csapatra is érvényesnek tartom, amelyekben szolgálunk –, hogy felébresszük az embereket. A gyülekezeteknek egy része, Isten dicséretét – zenés éneklés formájában –, amolyan szükséges rossznak tartják.
Vannak örök kritikusok, akik a szemedbe nézve dicsérnek, hogy ilyen, meg olyan jó volt… A hátad mögött azonban átkoznak.
Mások felvállalják, hogy unják az egészet… és egyszerűen elalszanak. Vasárnap délelőtt 10 órakor ugyanúgy, akárcsak este 6 órakor.
De ott vannak a templomban. Hogy ez jó, vagy sem… más kérdés; úgy gondolom, ha már eljöttek, az esély adva van arra, hogy megváltozzon a gondolkodásuk –, ha akarják.
A feladatunk Isten dicsérete, imádata; erre megtanítani az embereket, vezetni őket ebben a nemes szolgálatban. A nehézségek ellenére is kiváltság, hogy a dicséretben szolgálhatunk! Sokfelé, egyre többen ébrednek rá arra, hogy Krisztus több mint egy kisgyermek a jászolban; több mint egy történelmi személy – Ő Isten Fia, a Megváltó! Élő Krisztus!
Sok kis apró tűz lobban fel Magyarországon… ezek a kis lángok Istent kereső szívek, akik többre vágynak… És, ahogy körbe nézek, egyre több ilyen kis lángot látok, ami szépen elkezd egy nagy lángcsóvába forrni, és világítani az országunkban!
Gyüli alkalom után feltöltődve, boldogan mentünk el a csapattal ebédelni, majd irány haza, pihenni. Jani áthozta Kornélt, akinek az égvilágon semmi honvágya, vagy szülő-hiánya sem volt. :-) Igaz, mi úgy ugrottunk a nyakába, mintha nem láttuk volna már egy éve.
Június 30. – Július 1. hétfő – kedd
„Kösd derekadra kardodat, te hős; ölts pompás díszruhát! E díszedben járj sikerrel az igaz ügyért!” (Zsoltár 42/4-5). Kell ennél több bíztatás a hétre?!
Már most alig várom a pénteket, hogy újra a gyüliben lehessünk! Dicsérni Istent a többiekkel együtt! Akárhogyan is jönnek oda. Akármilyen is a reakciójuk. A fókuszt Istenre helyezzük, és akkor minden rendben megy!
Az élet zajlik, szerdán vendégek érkeznek hozzánk, jó lesz. Addig pedig még jó lenne rögzíteni az elkészült saját dalt és a fordítást is…
Lassacskán pedig ideje lenne utánajárnom, hogy milyen útja-módja van annak, hogy megcsinálhassam a Jack Johnson projektet magyarul. Hm…
Isten mindenekben hősnek lát! Megtisztítom magamat, díszruhába öltözök, és megyek előre, az igaz ügyért! Isten dicséretét hirdetve!
„A sötétségben ülő nép nagy világosságot látott, és a halál földjén és árnyékában ülőknek fény ragyogott fel!” (Máté evangéliuma 4/16).
