„Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok. Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz” (Zsoltár 85/9-10).
Pénteken és szombaton, átvitt értelemben, azt hiszem, hogy egyfajta műtéten estem át. Ugyanis látok, és hallok. De igazából a szívemben történt valami változás. Konkrétan megfogalmazni még nem tudom, csak érzem, hogy valami más lett.
Még többet látok a Bibliából; és meghallom belőle azt, ami éppen aktuális számomra.
A héten is lesz bőven még bőven program, ami időigényes, így kifejezetten örülök, hogy az életem a helyes vágányra került, az elmúlt két hét rohanása után. Érdekes, hogy minden napnak úgy tudok neki vágni – attól függetlenül, hogy épp frissen ébredek, vagy kissé fáradtan –, hogy egyben biztos lehetek: Isten velem van. Ha bajba kerülök, tudok Hozzá menekülni. Ha öröm ér, velem együtt örül. Kezdem Őt megismerni, ahogy időt töltök vele. Kezdem igazán megismerni a hangját, és ez felemelő.
Nincs Hozzád hasonló, Uram, az istenek között… Nagy vagy Te, csodákat teszel, Te vagy isten egyedül!
Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem neved. Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből és tisztelem nevedet örökké! Hiszen, annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéről is kimentettél!” (Zsoltár 86/5-8; 10-13).
Egy megelevenedés, vagy feltámadás folyamata… Elképesztő, hogy az ember lelke, és szíve mennyire nyugalmat tud találni az Élő Istennél. Valahogy tudom, hogy jó helyen vagyok – otthon vagyok Nála.
Felfoghatatlan, de ha belegondolok, valóban a fentiekről van szó. Istenhez kiáltottam, amikor bajban voltam; meghallgatott; csodát tett velem és életben vagyok; a Bibliát olvasva tanulok, és látom, hogy milyen utat jó járnom; és őszintén tudok „köszönöm”-öt mondani, és hálát adni Istennek…
„…Hiszen, annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéről is kimentettél!”
