Egyik kedvenc húgom névnapja, az Aradi Vértanúk emléknapja, és egy újabb hétvége első napja, amikor is először munka, azután, délután szolgálat következik.

            Ja, reggel negyed hatos kelést követően nem hinném, hogy a legoptimálisabb állapotban vagyok, de a kávé már jótékonyan igyekszik rám hatni. :-)

            Nem szeretnék álszent, fanatista keresztény ember szerepében tetszelegni. Kissé tartok attól, hogy efelé haladok. Minden idegszálammal tiltakozom az ilyesmi ellen, de az is igaz, hogy amivel tele van a szívem, és az agyam, arról tudok igazán beszélni. Mostanában pedig Istenről elmélkedem. Olvasom a Bibliát, zenét szerzek mások verseihez, csupa jó dolog, és egyszerűen valósággá válik a mindennapjaimban az Isteni Szeretet ereje, és ténye. Így pedig, nem bírom ki, hogy ne beszéljek erről.

             A ma délutáni speciális alkalomra, már egész héten készültem, készülök lélekben. Nagyon nagy vágy van bennem, és azt hiszem, jogos és jó elvárással megyek ma gyülibe.
           A múltra nézek, és azt látom, hogy milyen jó volt; ugyanakkor azt is látom, hogy egyre jobb lett… és ez a folyamat, tapasztalataim szerint nem állt meg, hanem tart… Hála Istennek!

 
            „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? Te vagy az Isten, a ki csodát művelsz” (Zsoltár 77/12-15).