Totális stressz, nem pusztán izgalom. Persze, tudom, minek ennyire idegeskedni, de egyelőre nehéz felfognom, és valóban igazán elhinnem, hogy van munkám. Akár hitetlennek is tűnhetnék, ami nem vagyok, csupán izgulok, hiszen nem akárhol kezdek holnap – és a munkám is lényegesen nagyobb kihívás lesz, mint volt.
A feszültségem következtében nem sikerült ma minden úgy, ahogyan szerettem volna, sajnos. Ez is beletartozik az életbe: olykor elvesztem a fejemet. De igyekszem, hogy egyre ritkábban legyen ilyen.
Még pénteken este Iwiw-en kaptam egy megkeresést egy számomra fontos, és nagyra tartott zenész, szolgáló „Kollégától”, egy együttműködéssel kapcsolatban. Mondanom sem kell, egyrészt megtisztelő a lehetőség maga, másrészt újabb kihívás, hogy hogyan tudok majd együtt dolgozni, és szolgálni a fiatalemberrel. Igaz, ugyanakkor, hónapok óta a gondolataimban van már az illető, mert úgy érzem, lenne közös jövője a szolgálatunknak, lévén hasonló terület és elképzelés felé húz a szívünk – asssszem. :-)
Reggel, a Bibliában rengeteg érdekesség jött velem szembe. „Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem” (Hóseás 5/15).
Az Ige itt Izrael esetéről ír, amikor elfordultak Istentől, aki próbált velük szépen szót érteni, de nem voltak hajlandóak erre Izrael fiai. Isten ekkor azt mondta: >Rendben, akkor én most kiállok a képből, és magatokra hagylak benneteket, hadd merüljetek kicsit el a sárban, hátha észhez tértek, és a nyomorban való észre térés igazi, őszinte megtérést hoz majd az életetekbe<. Hirtelen eszembe jutott, hogy mennyire fontos is valójában a megtérés. Nap, mint nap.
Évekkel ezelőtti önmagamra illett ez az Ige, és most, hogy visszagondoltam a régi időkre, Isten kegyelme és irgalma nagyon megfogott – újra. Pár évvel ezelőtt én sem figyeltem Isten kedves szavára. Igaz, meg voltam győződve arról, hogy én aztán mindent „hajdenagggyon” jól csinálok – esténként mégis halálfélelemmel feküdtem le, és alig hallhatóan fohászkodtam Istenhez, sok – sok kamu ígéret közepette, hogy ne hagyjon meghalni – cserébe, ha reggel felébredek, bármit megteszek Neki. Mondanom sem kell, úgysem tudtam átverni Istent, Ő mégis kegyelmes volt, és így életben maradtam.
A számmal baromira tudtam Istent keresni, de a szívem állati messze volt attól, hogy őszintén Hozzá forduljak. Aztán Isten kiállt a képből, és hagyta, hogy hadd tegyem, amit én akarok. Eredményes voltam, igaz, nem túl jó irányba. Tény, hogy sok ember tartotta rólam azt, hogy rendes vagyok, de belül, minden este félelemmel feküdtem le, és biztosra vettem, hogy most aztán ezerrel a pokolra jutnék, ha számot kéne adnom az életemről.
Miközben mindenkit óvtam a dohányzás káros hatásától, és igyekeztem mindenkit lebeszélni a cigizésről, én magam, napi másfél-két dobozzal szívtam, emellett állandósultak a piálások, és még egy kis „bónusz”, amit lazításra használtam. Eltelt így 5 év. Azután, amikor már a tükörben látva is hányingerem volt magamtól, a Hóseás könyvének következő, 6. része kezdődött meg, amit a Biblia Izrael bűnbánatáról ír; nálam ez a megtérés, azt hiszem, végérvényesen eldöntötte, hogy milyen úton fogok járni ezentúl. Nem tudtam, hogy hogyan fog menni, azt sem, meddig jutok, csak azt, hogy meg kell fordulnom, és „a fény felé” kell mennem.
Isten a legszerencsétlenebb, a legkevésbé karizmatikus, és legsemmilyenebb, de annál inkább őszinte imákra, és imádatra reagál leginkább – tapasztalatom szerint.
Én is imádkoztam: „Istenem, segíts!”. Semmi más nem jött ki a számon. Ahogyan sokszor éjjel álltam kint a hegytetőn otthon, és ahol a csillagok alatt cigarettázva méláztam azon, vajon mi lesz holnap, ott most ülve a fűben nyöszörögtem – tiszta „ömeriken sztájl”, de a filmekkel ellentétben én kivert kutya módjára kapaszkodtam Istenbe.
A Mindenható Isten pedig, egy, mindössze két szavas imára jött, és megváltoztatott.
„Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat!” (Hóseás 6/1-2). A megtérés egyik legcsodásabb imája ez számomra.
Igen, Isten megsebzett, mert én erre kényszerítettem azzal, hogy nem hallgattam rá, és ki kellett, hogy álljon a képből, hogy észhez térjek. Egy kipipálva. :-)
Igen, Isten megsebzett, és be is gyógyította a sebeimet. Jobban, mint bárki más képes lenne rá. Nem egyszerű vigasztalás volt ez, hanem valódi bűnbocsánat.
„Mit csináljak veled, Efraim? Mit csináljak veled, Júda? Hűségetek olyan, mint a reggeli felhő, vagy, mint a korán tűnő harmat… Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot. Isten ismeretét és nem égőáldozatot” (Hóseás 6/4, 6).
Egy dolgot tudtam: nem akarok felszínesen hűséget fogadni Istennek, nem akarok többé felszínesen megtérni. Isten ismeretére törekszem, és szeretetben való életre. Ma is ezt akarom.
Az én megtérésem ezzel kezdődött igazán. Azután, 2007 januárjára oda jutottam, hogy gyökeret vert bennem úgy istenigazából az, ami a lényeg: Istenből még többet megérteni, és megtapasztalni.
Amikor Istenhez tértem, eldöntöttem, hogy a zenei tehetségemet elsősorban Neki szeretném felhasználni, és Neki szeretném adni.
Istentől kapott vágy fogant meg bennem nem sokkal később: Neki szolgálni mindenemmel, minden időmmel, erőmmel, tehetségemmel; véghez vinni Magyarországon a dicséretben és imádatban azt, amit Ő akar.
Isten komolyan vette a neki tett fogadalmamat, amit már szívvel, és nem csak szájjal tettem.
„Júda, számodra is eljön az aratás, amikor fordítok népem sorsán” (Hóseás 6/11). Júda azt jelenti: dicséret. Tehát, a dicséret is meg fog újulni, és fel fog éledni, hogy méltó legyen ahhoz a szinthez (minden téren), amely Istent megilleti!
Isten ma megelevenítette bennem azt, amit Ő szeretne tenni a dicséret szolgálatában. Bevallom, teljesen feltüzelt az, hogy a dicséretben is lesz aratás, és Isten helyreállítja rajtam és sokunkon keresztül a dicséretet, ha…
… adom magamat ehhez a munkához…
… adjuk magunkat ehhez a munkához…
… megtérünk. Teljes szívből. Nemcsak szájjal, hanem szívvel is…
… ha törekszünk megismerni Istent…
A mai nap után, legszívesebben minden, elsősorban dicséretben szolgálót azonnali megtérésre ösztönöznék; arra, hogy mindent dobjunk el, amit eddig tanultuk, és azt tegyük, amit Isten szeretne!
„Júda, számodra is eljön az aratás, amikor fordítok népem sorsán” (Hóseás 6/11).
„Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt” (Ap.Csel. 15/16). „Felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán” (Ámós 9/11).
„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak” (Ézsaiás 58/11-12).
