Nahát, tizenharmadika péntek :-) Szemét dolog, tudom, de akkor is, szánakozással vegyes kárörvendezés vesz uralmat rajtam, amikor a babonásokra gondolok. Micsoda marhaságokat tudnak kitalálni… na, de nem bántom őket, én sem vagyok tökéletes – sajnos.
Kornél éjjel alig aludt pár órát, így mi is. Nem tudom mi volt a baja, de nagyon nyügi volt szegény. Éjjel 4 órakor speciel játszani támadt kedve, amihez nekem nagyon nem volt hangulatom… No, mindegy végre nappal van.
Éjjel volt időm gondolkodni, és imádkozni kicsit, és arra jöttem rá, hogy az utóbbi egy hétben valahogy elvesztettem a lendületemet. Lehet, hogy csak így érzem, mert nem voltunk gyüliben, és másként alakulnak a mindennapok is, de néha mégis olyan, mintha rossz irányba mennék. Éjszaka kétségbeesetten fohászkodtam Istenhez, hogy ne hagyjon el, és ne hagyjon elmaradni sem Tőle. Azt hiszem, hogy amióta nem járok el reggel külön sétával egybekötött Bibliaolvasásra, azóta nem egészen olyan a lelki életem, mint volt. Nem a séta, hanem inkább az elszeparáltság az oka. Megvolt az a különlegesség, hogy félrevonulok a világ elől, és senki sincsen ott, csak a teremtőm, és én.
Vissza kell állnom erre, és szabályosan, időt kell elkülönítenem Istennek.
Az Úr Jézus azt mondta: „Ha ajándékot viszel az oltárhoz, és ott eszedbe jut, hogy egy embertársadnak panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt az ajándékodat, menj el, és előbb békülj ki azzal az emberrel. Utána menj vissza, és így ajánld fel ajándékodat Istennek!” (Máté 5/23-24).
Nem semmi! A megbocsátás ismét szóba kerül. Ha nem tisztán állok Isten elé, és nem tisztán viszek ajándékot az oltárhoz, akkor jobb, ha nem is megyek.
Ami érdekes, hogy pontosan mit mond Jézus: „Ha ajándékot viszel az oltárhoz, és ott eszedbe jut, hogy egy embertársadnak panasza van ellened” – tehát, ha bárkiről tudok, akinek panasza van ellenem, teljesen mindegy, hogy miért; mindegy, hogy jogos, vagy sem; menjek el, és béküljek meg vele.
A tisztaság, a szentség eszméletlen fontos ahhoz, hogy Isten elé mehessek. Az Ószövetségben mindenféle áldozatot mutattak be Istennek – állati vagy növényi, mindegy – ma azonban nincsenek ilyen véres áldozatok. Egy áldozat van: a szívem.
Mivel ez lelki szintű, esetenként hajlamos lehetek arra, hogy ne tekintsek a szívem áldozatára úgy, mint valódi, igazi áldozat. Óriási hiba lenne, ha így tennék!
Állati fontos, hogy a szívem a helyén legyen! A helyes áldozatról nem is szólva! Mostanában nem azt mondom, hogy elhanyagoltam, de kisebb áldozatot készítettem Istennek, mint amennyi járna Neki, és mint amennyire szeretem Őt. Pedig nagyon izgalmas dolog az áldozat készítése, és Istennek való átadása: a dicséret és az imádat.
Na, beizzítom a tüzet az oltáron, és helyre teszem a dolgaimat!
Nagyon várom a ma estét, mert végre mehetek megint gyülibe. Igaz, hogy most nem szolgálok, jól esik egy kis „szabadság”, mégis nagyon szükségesnek találom, hogy az ember gyülekezetbe járjon. Könnyű leereszteni, ha az ember nem figyel oda magára…
