Kalandos kis utazás volt a tegnap esti, rutin táv Szentendre és Nagykovácsi között. Vízpumpa elszállt a kocsiban, így közel egy óra volt, mire Solymárra átértünk; onnan Timi segített nekünk az utazásban.
Meglehetősen nyugis éjszaka van mögöttünk. Remek idő van, jó lesz a délutáni Timi szülinap ünneplése, és az együttlét.
„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne. Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát” (Zsoltár 40/2-5).
Ez volt a ma reggeli első Ige, amit olvastam. Nagyszerű dolog feleleveníteni, hogy honnan hozott ki Isten. Visszagondoltam arra, hogy milyen mélyről emelt fel engem, és hogy hány és hány esetben hallotta meg a segélykiáltásomat. Szerintem nem sok esetben érdemeltem ugyan meg, Ő mégis megmentett. Másként nézett rám már akkor is. Most is máshogy lát, mint én magamat – ez biztos. Azt hiszem, hogy Isten nagyon bízik bennem és bennünk, emberekben, mert mindig jobbnak lát minket, mint amilyenek valójában vagyunk.
„… Ezért, teljes bizalommal fordulhatunk Istenhez: ha az Ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallhat bennünket! Ha pedig biztosak vagyunk benne, hogy meghallgat, bármit is kérünk tőle, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt meg is adta… Tudjuk, hogy Isten Fia eljött a Földre, és Ő tett bennünket képessé arra, hogy az igaz Istent megismerjük. Most pedig, az igaz Istenben élünk, fia, Jézus Krisztus által. Igen, Ő az igaz Isten és az örök élet!” (1. János 5/14-15; 20).
Csodálatos, hogy Isten valóságos, és személyes lett az életemben. Tudom, hogy velem van, és nem hagy el. Tudom, hogy azt is látja, mi zajlik le bennem, ahogyan azt is tudja, hogy mennyire szeretem Őt, és bízom Benne.
Szükséges volt, hogy a héten nagyon erősen kapaszkodjak az én drága Megváltómba. Elég kemény egy hét volt, de a hullámok között is sikerült Őrá, és a kereszt győzelmére tennem a fókuszt. Azt hiszem, hogy a lelki traumán túl vagyok, túl vagyunk. Továbbra is kitartunk Isten mellett. Még most is, és ezután is így lesz.
Kicsit Péter apostol és Krisztus tengeren történ találkozására hasonlított ez a hét. Kiugrottam a hajóból, és elkezdtem Jézus felé menni; a hullámok pedig nőttek, és kezdtek elborítani, de hála Istennek, sikerült akkor is Jézusra nézni. Ő pedig, lehajolt és kiemelt a hullámok közül.
„Ha az Ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallhat bennünket! Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet” (1. János 5/14; Zsoltár 40/2-3).
Igyekszem Isten tetszése szerint élni. Remélem, egyre inkább sikerül, mégjobban, mint eddig. Hálás vagyok Istennek, hogy Ő van; és azért is, hogy megerősített! Köszönöm!
