Megtisztelő segíteni másoknak, és közösen viselni bizonyos terheket, ugyanakkor, mivel valóban szükség van rá, és valódi nehézségekről van szó, kissé teher is. Végül is, a teher hordozása az, ha érzed, hogy viszel valamit… :-)
Reggel a Dunához mentem, majd a városi hivatalba, intézni a dolgaimat. Felüdítő volt Isten Igéjét olvasni, és meglátni benne a Mindenható kezét. Több dolog is szíven ért, azonban néhány vers valósággal felszabadított, és örömmel töltött be, mert úgy érzem, Isten valamiért, használni szeretne többek között engem is.
„Előfordulhat, hogy közületek valaki letér az igaz útról. Ekkor valaki más segíthet neki, hogy visszataláljon Istenhez. Aki segít neki, tudja meg, hogy a haláltól menti meg annak a bűnösnek a lelkét, egyúttal pedig sok bűnt segít eltakarni” (Jakab 5/19-20).
Eszembe jutott, hogy amikor én voltam nehéz helyzetben, és nem jártam Istennel az életemet, hányan, és milyen sokat imádkoztak értem. Soha senki nem vetette a szememre, hogy mekkora dög vagyok – mindig szeretettel fordultak felém, akár családtagok, akár gyülis emberek. Talán ezzel aláztak meg igazán – persze, tudtukon kívül. Lehet, hogy könnyebben elviseltem volna, ha szájba vágtak volna, azért, amiket tettem. De sosem tették meg. Mindig „csak” szerettek.
Valahogy Krisztus vált valósággá azokban az időkben is számomra, mert lehetetlen, hogy igazi, őszinte szeretettel szeressen valaki egy szemét embert, Isten nélkül.
