Az élet döbbenetes dolgokra képes. Olyan fordulatokkal vannak tele a napjaim, hogy magam is csak kapkodom a fejemet. Épp ma reggel gondolkodtam el néhány jeleneten, amit a Bibliában olvastam. Valahogy annyira illogikus, és ésszerűtlennek tűnőek egyes (!?) történetek, s mégis, amikor az emberek normálisnak tartják a természetfelettit, akkor működni kezdenek a dolgok, és történések veszik kezdetüket…
Ma reggel, épp azon gondolkodtam, hogy az elmúlt évek során mennyi minden változott. Bennem, velem kapcsolatban. A Családommal, az életemmel, a hozzáállásommal, de legfőképpen a gondolkodásommal kapcsolatosan. Nem várok sültgalambra. De nem is tartok lehetetlennek olyan dolgokat, amiket mondjuk 4-5 évvel ezelőtt még annak tartottam.
Végignéztem az elmúlt évek eseményeit. Azt, hogy hogyan alakult például a hithez, és a zenéhez való hozzáállásom; hogyan talált rá ez a két dolog egymásra és váltak elválaszthatatlanná. Hogyan találtam meg azt az utat, ami rám van szabva. Hogyan vettem észre, hogy az álom, ami benne él jó hosszú ideje már, az igenis az az álom, amit NEKEM kell megvalósítanom. Rám lett bízva az az izgalmas kaland, hogy valóra váltsak álmokat. Fantasztikus belegondolni! S ennél is elképesztőbb, amikor belül, a lelkemben békesség van, és tudom: jó úton járok.
Egy-egy gyengébb napomon hajlamos vagyok arra nézni, amire nem kéne: a hibáimra, a hiányosságaimra, a gyengeségeimre – igen, tény: kijut ezekből is. De mégis, a hibáim ellenére azt mondja Isten Igéje valóságosan, ma is aktuálisan – nekem:
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!” (Ézsaiás 43/1-3).
És egy másik helyen (139. Zsoltár), a kedvenc zsoltáromban, amiből az „Öröktől ismered” című dalt írtam: „Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében…”
Fantasztikus, hogy nem az számit, miért nem vagyok elég jó, vagy miért nem vagyok eléggé alkalmas… Sokkal inkább az, hogy miért vagyok igenis elég jó, és alkalmas arra, hogy a rólam megálmodott álmot valóra váltsam… Számít rám, a jó irányba irányítja a dolgaimat, segít, vezet…
Döbbenetes, mennyire másként lát engem, mint én magamat… És ez nagyon-nagyon jó!
