Ma láttam egy filmet. A címe: „Első vasárnap”. A film végén elhangzott egy mondat, amikor is a főhős jó útra tért: nem volt ő alapvetően rossz, csak 180 fokkal elfordult a jótól. Tetszik ez a megfogalmazás. A film egyébként a mai keresztények alapvető jellemét felvonultatva mutatta meg, hogy mit jelent a hatalomféltés, a hatalomvágy; mit jelent a feltétel nélküli szeretet; mit jelent a mai világ szemében bolondsággal felérő megbocsátás, és embertársainkhoz való hozzáállás. Sokat tanultam belőle.
Idő közben pedig, túl vagyok néhány lelki mélységen, és magasságon is. Furcsa, meglehetősen ellentétes időket élek. Harcolok magammal. Az egyik pillanatban elhiszem magamról azt, amit Isten is; a másikban pedig – például egy vélemény hatására –, azt fontolgatom, hogy feladom a jövőt illetően megszőtt álmokat, a már-már gondosan eltervezett, időzített lépéseket, és minden olyan dolognak a megvalósítását, ami egyébként az életem értelme, lényege.
Sok-sok dologban kell fejlődnöm. Nyilván. Épp ezen (is) gondolkodtam, amikor a múlt héten, Nóri egyszer csak kiküzdötte magát az etetőszékéből, és óriási dörrenéssel földet ért. Iszonyatos visítás, sírás, majd hirtelen bealudt, utána kis hányás – szegénykémet rettentően sajnáltam. Irány az orvos, onnan a Szent János Kórház, ami – félig, de csak félig! - a körülmények hatására egy óriási mészárszéket juttat eszembe. Tele van tehetséges, kiváló szakemberekkel, akiknek mégis, csak elenyésző része kedves, és még kevesebb része Ember.
Agyrázkódással bent kellett maradnia Nórinak – vele pedig ott maradt Gabi. Közölték, hogy a kedves apuka menjen bevásárolni, mert sem az anyuka, sem a baba nem kapnak semmilyen ételt/italt. Hogy akkor mi a fészkes fenének fizetjük azt a rengeteg pénzt hónapról hónapra?! Elképesztő. Azonban, ennél sokkal jobban bántott, hogy én voltam itthon a gyerekekkel éppen...
Öröm az ürömben, hogy zenészként, sőt, nagyképű leszek, művészlélekként, a zenével ki tudom adni magamból a feszültséget, az örömöt, a bánatot, mindent. Érdekes módon, az alatt a két nap alatt, amíg Gabi és Nóri a kórházban voltak, esténként három és fél dal született. Három dalhoz készen van a zene és a szöveg is, kisebb csiszolások vannak csak hátra, egy dalnak pedig hamarosan elkészül a szövege, és a zenei része is véglegesülni látszik.
A dalok, azt hiszem, az utóbbi időszak legjobb dalai. Miközben a lelkem egyik oldala küzd a körülményekkel, küzd a logikával, a másik felem önkéntelenül is szárnyal... berepülve azt a pályát, ami az enyém. Az új dalok ismét reményt, és erőt adtak a jövőre nézve. Az egyik dal pedig hihetetlenül mélyen érint néhány embert, legalábbis az eddigi reakciók alapján. Nem készültem fel rá...
Szerzői szempontból – Istennek hála –, egy meglehetősen termékeny időszakot élek. Örömmel tölt el, hogy mennyi új impulzus, milyen sokféle dolog van rám jó hatással, s hogy mindezt meg tudom fogalmazni, és zenébe önteni, számomra óriási csoda!
Várom, hogy milyen jó dolgok fognak még történni! Tudom, és hiszem; érzem ahogy a lelkem be van pörögve, hogy ez még csak a kezdet! Valami igazán nagy durranás közelében vagyok!
