Na kérem, intézzük a dolgokat. Sok dologban esetenként érzelmek nélkül, kizárólag a hit tart meg. Amikor nem érdekel semmi, csak egyszerűen úgy döntök, hogy hiszek Istennek, és elhiszem, hogy amit mond, az úgy van. Pál apostol meggyőződéssel fogalmazta meg levelét a Rómában élő hívőknek: „Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik” (Római levél 8/28).
Pál apostolnak vannak olykor rendkívül egyszerű megállapításai, amiket teljes meggyőződéssel írhatott, mondhatott, mert, ahogy olvasom, elhiszem, hogy igaz. Egyszerűen, átjön belőle a bizonyosság, íme: „Isten teljesen megbízható, és ígéreteit megtartja!” (1. Korinthus 1/9).
Péter apostol hasonlóan Pálhoz, meggyőződéssel írt, s akár visszanyúlt az Ószövetséghez, hogy idézzen, s nyomatékosítsa mondandóját, hiszen Péter, az első levelében így idéz Ézsaiástól: „Aki Benne bízik, nem fog csalódni soha” (Ézsaiás 28/16).
Miért is írom ezeket? Mert bebizonyosodott, hogy igaz, ami le van írva!
Eljött egy pont az életünkben, amikor azt mondtuk: bármit feláldozunk, bármit elveszítünk, de egyet nem változtatunk meg: mindig Istent fogjuk követni, és benne fogunk bízni – hiszünk neki és kész. Én, és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk. Pont.
Azzal, hogy tényleg őszintén, Istent szeretve azt tudtuk mondani, vesszen, aminek vesznie kell, csak Isten maradjon velünk, azzal az imával megnyíltak ajtók. Ahogy a Bibliában is olvassuk, „aki megpróbálja megtartani az életét, az elveszíti azt. Aki viszont elveszíti az életét miattam, az megtartja” (Máté 10/39). Ellentmondás? Talán. Igazából az adás-kapás törvénye is így működik. Fordítva. Néhány éve azt mondtam, megfizetem annak az árát, hogy teljesen Istenben bízzak, hogy Őt kövessen, és mindenemmel Övé legyek. A döntés megvolt, azonban nem tudtam, hogy ez pontosan mit jelent. Most sem biztos, hogy tudom, egyszerűen csak többet tudok erről, mint régen.
Mára oda jutottunk, hogy Isten csodáit tapasztaljuk meg. Mert aki Benne bízik, az nem fog csalódni soha.
Az ima valóban új utakat nyit meg. Amikor emberileg már minden „nonsense”, Isten akkor tud igazán cselekedni. Az elmúlt évek során szépen fokozatosan a csodák elkezdtek leszoktatni engem arról, hogy én akarjam megmondani Istennek, hogy mit és hogyan kell JÓL csinálni. Sokszor kerültünk olyan helyzetbe, hogy nem tudtunk már mit tenni bizonyos esetekben, és Istenre voltunk utalva, Ő pedig csodásan elrendezett mindent.
Lakás-ügyben kellett intéznünk most dolgokat, és tettünk mindent úgy, hogy teljesen Istenre bíztuk az egész folyamatot. A tegnapi napon pedig olyan simán, és gyorsan, sőt, csodásan ment minden, mintha valóban Ő járt volna előttünk, és készítette volna elő a sikert a részünkre.
Igen, tudom, véletlen is lehet. Igen, lehetne. De nem az. Végig tudom követni az életünket nézve, pontról-pontra, hogy mi hogyan történt. Amikor én akartam Istennek megmondani, mit tegyen, nem működött a dolog, ahogyan az sem volt eredményes, ha én akartam kézben tartani a dolgokat.
Nincs mese, a bizalmat meg kell tanulni. A gáz az az, hogy még most is vannak dolgok, amikben egyszerűen gyáva vagyok, és nem merek lépni. Pedig, Ő újra bizonyított. Azt hiszem, ebben is változtatásra van szükség.
