Április 10. - Nagypéntek
Több, mint izgatott voltam, hogy ez a jeles nap eljött. Nagypéntek. Különleges alkalom a HÉV gyüliben is. Egy közös vacsora keretén belül emlékezünk arra a világot megváltoztató eseményre, amire a hitünk is épül: Krisztus kereszthalála – és feltámadása!
A gyülekezeti Istentisztelet, azt gondolom, remekül sikerült. A HÉV-csapat egészen frenetikus volt. Visszahallgatva a felvételt, azt kell mondanom, hogy sokkal több, sokkal jobb, mint, amit vártam. Hála Istennek, úgy tűnik, nemcsak én éreztem így. A visszajelzések is erről árulkodnak.
Sokan még nem hallották a HÉV-csapatot, így meglepetésként hatott rájuk; azonban még a gyülibe járóktól is nagyon erős, pozitív reakciókat kaptunk. Hála Istennek, hogy jól sikerült az este. Büszke vagyok arra, hogy ebben a csapatban (is) szolgálhatom az én Uramat. Túl pedig azon, hogy jól sikerült, igazán erős volt az üzenet. A páska bárány – az engesztelés.
Több barátom is ezen az estén zárta le a 40 napig (!!!) tartó böjtöt. Azt hiszem, a téma miatt mindenképpen méltó befejezése volt egy ilyen nemes cselekedetnek.
Április 11. - 13. - Húsvét
A hétvége nagy részét Nagykovácsiban töltöttük, egy napot pedig édesanyáméknál. Nagyon aktuális a húsvét üzenete: feltámadás! A családnak, a gyülekezetnek, az egyháznak, az országunknak!
„Ó, Uram, mennynek Istene, Te nagy és félemes Isten! Te hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik Téged szeretnek és parancsolataidat megtartják” (Nehémiás 1/5) – Ezzel kezdi meg egyik fohászát Nehémiás, az egyik legjobb építőipari szakember, akiről olvastam, nemcsak a Bibliában, hanem általában véve is.
Hitet és falat is épített. Bennem, bennünk is. Abban bízom, hogy a szeretteimben is ezt teszi. Isten hűséges, ez egy rendkívül fontos pont, amit meg kell végre értenünk! Nem az ő keze lett rövidebb, sőt, nem is hall nagyot... Hűséges. Féltőn szerető Isten.
Amennyiben ezt megértem, megértjük, akkor már ráálltunk a gyógyulás útjára! Ha ezt sikerül letisztáznunk, akkor már rendeztük is a sorainkat.
Feltámadás! Egészség. Élet. Szabadság. Öröm. Ezek jutnak eszembe. Én hiszek abban, hogy Isten meg tudja gyógyítani a szeretteimet is. Igaz, hogy számomra „idegen” emberekért való imában sokkal „könnyebb hinnem”, mert érzelmileg nem kötődök annyira hozzájuk.
De a szeretteink az más! És igen, mi, akik elöl állunk egy gyülekezetben és ott szolgálunk, akár kis, akár nagy közösségről van is szó, keményebben vagyunk fogva. Példamutatás a feladatunk. Olykor tehát keményebben kell harcolnunk. Nem mindig oldódnak meg azonnal a dolgok. Amikor az ember hite alig-alig mérhető, mert az aggódás, a félelem, vagy a szeretettel vegyes riadalom uralkodik el bennünk... No, akkor kell eszünkbe hozni az egyik legfontosabb alapszabályt: Isten hűséges!
A szeretteimhez is. Sőt, még hozzám is.
Április 14. - 16. - Új hét – egy „cselló” az új vezér; Kornél pedig bilibe pisilt!
Hol is van a határ? Teszem fel egyre gyakrabban magamnak a kérdést. Meddig kell eltűrnöm, hogy önkényes, Internacionálét éneklő, de magukat egyáltalán nem múltbeli pártutódnak tartó háborodottak hozzanak döntést az életem, életünk felől? Ország és ember ellenes banda tevékenykedik Magyarországon.
Bármerre nézek, mindenhol megoldást keresnek (s valószínűleg találnak is) a válságra.
Egyszerű módon: lefelezik az SZJA-adót, kedvezményeket adnak autóvásárláskor, pénzt pumpálnak bankokba ÉS a polgárok tárcájába is, adókat csökkentenek, hogy beinduljon a gazdaság.
Csak mi pisilünk szembe a széllel, pedig, minden hülye tudja, hogy az nem jó dolog.
Apropó, pisilés... Kornél még csak két éves múlt, de már bilibe pisil. Vannak persze, akik hamarabb is, mint ő, nem érdekel. Nekem nagy szó. Boldog vagyok, hogy ráérzett erre. Mi így oldjuk meg a válságot :-) Pelus helyett költségkímélőbb a bili :-)
Az új vezérre visszatérve. Ki is ő? A libatenyésztők gyilkosa. Kemény vagyok? Ő is. Fájni fog – mondta. Megy a duma. Az nagyon megy. Feri – balra el. Vagyis, hátrébb néhány sorral, mert el azért nem tűnik – most sem fogom fel, hogyan maradhat még a közéletben?! Ahogyan az is óriási kérdés számomra, hogy hogyan kerülhet a semmiből egy ilyen kis nyikhaj gazember a miniszterelnöki székbe, akinek a lelkén majd' egy tucat embertársának az élete szárad?! Abszurdum, ami itt folyik. Félek, hogy előbb-utóbb komoly árat fogunk ezért fizetni.
Mégis, van remény! Isten hűséges. Ebben bízom! Isten – hiszem, remélem, akarom hinni – szereti Magyarországot! Benne, és azon kívül – a mostani határokat nézve legalábbis, kívül – sok millió magyart.
A véleményem persze, azért megvan, nem is titkolom, de be sem viszem a templomba. Nemzeti lobogó díszíti az autóm hátsó ablakát. Büszke vagyok rá, akárhányszor a visszapillantóban meglátom. Mégis, úgy fest, inkább félnem kéne, és szégyenkeznem. De nem teszem. Ha szélsőségesnek tartanak azért, mert örömmel veszem, hogy magyarnak teremtett az Isten, akkor legyen. Szélsőséges vagyok.
Megtudtam, hogy egy (még)fiatalabbkori ismerősöm meghalt. Egy ideig ugyanabba az ifjúsági csoportba jártunk; fiatal srác volt. Kiment, hazament, egy távoli országba, ahol megnősült, majd egy sajnálatos balesetben életét vesztette. Furcsán idegen ez az érzés, ami most bennem van. Ezen szomorú esemény hozzám csak most jutott el, pedig már több hónapja történt.
A fentiek mellett pedig egy szintén fiatalemberrel kapcsolatosan jutott tudomásomra, hogy bár „megtérési” szándék vezérelte, nem teljesen jött össze a dolog. Ahogyan ő magát jellemezte: „egy mocskos nagy tróger vagyok, viszont az egy igaz Istenben és az Ő Szent Fiában hiszek”. Sokat beszélgettünk régen. Lám, a vallás nem menekít meg. Persze, saját döntésünk is kell, ha valami rosszat teszünk.
Ez a fiatalember anno, nemsokkal utánam eljött a közös munkahelyünkről, és óriási reményekkel vágott bele egy új munkába. Azonban alig 2-3 hónapja szemesnek állt a világ. Több tízmillió forintot lopott el, majd köddé vált. Egyik napról a másikra eltűnt az iwiw-ről is.
Szemesnek áll a világ... Mikor, ha nem most van szükség reményre, Istenre?!
Vajon mit tudtam volna én hozzátenni az ismerőseim életéhez?! Ha még többet beszélgetünk, amíg lehetett volna, Istenről? Nem tudom.
A nap süt, kellemes, lágy szél fújdogál, jól érzem magam, jó a kedvem – viszonylag. Mégis, egy napra jutott két ilyen hír, és ez kissé felkavart.
Megtérésre ösztökél. Arra indít, hogy minden nap térjek meg Istenhez, fián, a názáretin keresztül. Az a kereszt, amire ilyenkor, nagypéntek idején oly sokszor emlékezünk, nem hiába állt ott, a Golgotán, kétezer éve.
A bárány, a páska bárány megáldoztatott. Nem hiába. Helyettem, helyettünk. Engesztelésül, hogy élhessünk. Éljünk az élettel! Ragadjuk meg azt a felénk nyújtott drága kezet, ami még ma is felénk nyúl; készen arra, hogy felemeljen, hogy menedéket, hogy erőt adjon – az élethez, a mindennapokhoz. Készen arra, hogy vigasz legyen a nehézségekben, támasz, egy simogatás; készen arra, hogy „pacsizzon” velem, velünk a sikerekben...
Isten hűséges! Mikor, ha nem most van rá szükségünk?! Hiszek Benne! Megsegít, akkor is, amikor nem látom. Ha visszanézem az elmúlt egy hónapot, csodákat látok magam körül. Kiváltság Isten gyermekének lennem.
Igen, elhiszem: szeret engem az Isten.
