Új emberekkel vagyok körbevéve, lassacskán kezdem megszokni őket, s talán ők is engem. Az elmúlt néhány napban rendre olyan idő köszöntött ránk, amitől már kezd jobb kedvem lenni... Szeretem a nyarat, várom is nagyon.
A héten keresztbe tett nekünk egy hölgy, és általa egy cég. Nem szoktam ilyeneket csinálni, de hivatalos panaszlevelet írtam a cégvezetésnek. Most úgy gondoltam, nem nagyom annyiban, elég volt.
Persze, szemét egy világban élünk, de akkor is. Ha épp úgy érzem, nagyon bűnös vagyok, akkor azzal magyarázom, hogy valami nehézség adódik, ha pedig jól vagyok, és Istennel is rendben vannak a dolgaim, akkor azzal magyarázkodok, hogy biztos az ördög akar eltéríteni?! Olykor bizony fel kell venni a kesztyűt, és harcolni.
Közeledik a húsvét. Erősen közeledik. Páska. Különleges alkalom minden évben. Főleg, amióta értem a lényegét, és élvezem is. A HÉV gyüliben most egy speciális alkalom lesz. Azt hiszem, hogy templomba járóknak és nem járóknak egyaránt kiváló lehetőség a megtérésre.
A kereszthalál és a feltámadás szorosan összekapcsolódik, így gondolom. Szeretném, ha eljutna a szívemig, mennyire fontos volt Krisztus kereszthalála.
Ma, csütörtökön, hazafelé, ahogy közeledtem Szentendrére, szivárványt láttam. A felhőkbe veszett a vége. Csodás volt.
Nem az özönvíz ugrott be elsőre, hanem Krisztus kereszthalála. Nem tudom, hogy miért, de az a szövetség, amit azzal kínált nekünk, hogy értünk adta önmagát, valahogy nagyon erősen megfogott.
A szivárvány láttán, hirtelen elszállt mindenféle kétségem; az Ígéret jutott eszembe, amit Krisztus tett „Ne feledjétek: veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig” (Máté 28/20). Szívmelengető volt az a pár pillanat, amíg láttam útközben ezt a csodás színvilágot – érdekes módon, vörös nem volt benne... változás szele fúj...
A 8. Zsoltárban azt olvastam a minap: „Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején... Nem hagyod el, Uram, azokat, akik Hozzád folyamodnak” (Zsoltár 8/10-11). Nagyszerű ez a két sor! Jó volt azzal a tudattal elindulni a napi teendőket intézni, hogy Isten állandóan velem van, bármikor megszólíthatom, és bármi is érjen, Ő mindig ott van nekem, mint menedék. Mindig. Ez a kegyelem! Készülődve Nagypéntekre egyre inkább közelebb tudom Őt magamhoz, legalábbis így élem meg a napjaimat.
Valószínűleg a ráutaltság is közre játszik ebben, egyszerűen muszáj „olyan közel lennem Istenhez”, hogy halljam, amikor szól hozzám. Nemrégen, hogy nagyon rondán kibabrált velünk valaki, nem tudtunk mást tenni, csak Istenhez mehettünk; az persze, hogy az ember nem hagyja, hogy igazságtalanok legyenek vele szemben, normális dolog;nem feltartott kézzel indulok el reggelente. Sokan keverik a kereszténységet a hülyeséggel.
Még most is azt mondom, ami rajtam áll, meg kell tenni. Emellett nyilvánvaló, hogy óriási szükségem van Isten segítségére, nem is titkolom. Korábban már írtam itt a Naplóban arról, hogy mit gondolok az Istentől való „függőségről”.
Én felvállalom, szívesen, hogy Isten segítségére van szükségem, és nem bánom, hogy így van. És különben is, mikor, ha nem most van szükség reménységre, és Istenre?!
Ahogy a zsoltáros írja: „Nem hagyod el, Uram, azokat, akik Hozzád folyamodnak” .
