Szerda délelőtt 11 órakor tudtuk elkezdeni Esztergomba a Gospel lemez szóló ének felvételeit. A kórusfelvétel után még néhány apróbb javítás is várt az énekesekre, így nem unatkoztak.
Megtiszteltetés és nagyon nagy élmény, hogy részese lehetek ennek a munkának. Miután a kórus részeket kijavították az énekesek, elkezdődhetett a szólók felvétele, aminek izgalmas része volt számomra, hogy egy szál zongorás verziók dalok is kerülnek a lemezre, így az éneket és a zongorát egyszerre rögzítjük. Kihívás és nagyszerű dolog egyszerre az ilyen felvétel.
Összességében azt kell mondanom, hogy remekül sikerült minden. Este fél tízkor fejeztük be duettek és egyéb közös dalok felvételeit. Szinte minden kifogástalanul sikerült. Drága feleségem, és Gábor olyan duettet énekeltek fel, hogy csak lestem. Túl azon, hogy jól illik a hangjuk egymáshoz, nagyon jól énekelnek együtt.
Gabira este került sor, az ő szólóját akkor rögzítettük, szegénykém, a totális fáradtság ellenére is nagyon jól énekelt. Egyre többször csodálkozom el rajta – vajon mi van a torkában?
Másnap Béci szólói következtek. Remek nap volt – ez is. A felvételek alatt sok olyan pillanat volt, amikor meggyőződésem, hogy „átjött” maga a dal, és a lemez mögött álló valódi tartalom – Krisztus szeretete. Frenetikus volt. Ahogyan haladtunk előre, főhősünk egyre jobban belelendült a munkába, egyre szabadabban énekelt, egyre jobb volt minden, és folyamatosan az volt az érzésem, hogy amint teljesen elkészül a lemez, ez lesz az egyik legnagyobbat „ütő”, legtartalmasabb, és legjobb anyag, amit hallottam, és aminek részese lehetek.
Két olyan napon vagyunk túl, ami nem csak közösségformáló volt, hanem büszkeséggel töltött el; azért, mert ennyi remek énekes és tehetséges emberrel együtt dolgozhatok – bárcsak sokkal többször...
Csütörtökön este aztán kellő fáradtsággal értünk haza. Fáradtan, de boldogan, és azt hiszem – joggal – elégedetten is. Hálával a szívemben. Több dolog miatt is, hiszen a lemez előrehaladása is csoda, mert nagyszerűen ment, de ezen felül, felhívtak a szervizből, ahol az autónk van, hogy az első brutális ár fele alatt, már hétfőre elkészülhet az autó. A lényeg, hogy a jövő hét elején újra használhatjuk. Ezen a csodán, hogy lett pénz az autó javíttatására, és még gyorsan is dolgoznak, történt még más is.
Megkeresett egy régebbi kapcsolatom egy új projekt miatt is; bónusznak pedig a legjobb: pénteken délután a bontóba el kellett még mennem egy plusz alkatrészért, így volt kis időm beszélgetni ott a fiatalemberrel. Hamarjában a hit és Isten köré terelődött a beszélgetés, és kissé leforrázottnak tűnt a srác; nagyon őszintén kérdezgetett néhány dolgot, én pedig őszintén elmondtam neki a válaszaimat; megjátszás, manír nélkül. Beszélgettünk a hit és az önszuggeszció közti vékony határról, a pozitív gondolkodásmód és a valódi hit közötti különbségekről, sok dologról. Nagyon jó volt látni, hogy az evangélium „betalál”.
Csodák márpedig nincsenek – szokták hangoztatni, nem egyszer szószékekről, mondván, az apostolok ideje már lejárt. Na igen, az ő idejük lejárt (talán); de Krisztus ideje még nem!
Csodák márpedig vannak! Szentül hiszem. Végignézve az életünket, azt, hogy rengeteg esetben emberileg lehetetlen helyzetek oldódtak meg imák által, azáltal, hogy hiszünk Istenben, a lakásunk, az esküvőnk, a családunk, az autónk, a mostani szervizeltetés, gyógyulások, stb. Lehetne sorolni...
Isten kegyelme számomra valóságosabb, mint eddig bármikor. Olyan napokat élünk, amikor Isten jelenléte kézzelfoghatóvá válik a mindennapjainkban.
A kegyelem sokasodik... Dicsőség!
