A héten kedves barátaink ellátogattak hozzánk egyik este. Nem volt túlzottan szoros eddig a kapcsolatunk, pedig, gyakorlatilag egy gyülibe járunk egyikükkel. Nagyon jó este volt! Remek hangulatban telt. Kellett a beszélgetés, a kikapcsolódás, az, hogy a kapcsolatot kicsit szorosabbra fűzzük.
A héten néhány dolgot még megfigyeltünk Gabival. Ahogy Isten felnyitja a szemünket, sok dolog lesz láthatóvá a világosságban… Sokkal, de sokkal jobban egymás mellé kell még állnunk. Egymást még inkább támogatni, segíteni a dolgainkban. Legyen szó tárgyalásról, vagy egyéb más dolgokról, imádkoznunk kell a másikért.
Észrevettük azt is továbbá, hogy sok esetben az történt, amit a körülmények akartak… Magyarán szólva, sokszor, a körülményeinkhez igazítottuk a hitünk mértékét, erősségét, és Isten felé való bizalmunkat is.
A héten viszont, automatikusan ugyanazt csináljuk mind a ketten: ha valami nem úgy sikerült, vagy nem úgy jött össze, ahogyan kellett volna, azonnal elkezdtünk hálát adni Istennek, azért, hogy ha most nem is lett jó valami, akkor majd megadja a kellő időben azt, ami kell.
Lehet, kissé csavaros a megfogalmazás, de nem akarom konkrét példával elmondani.
Egyszerűen csak elkezdtünk minden esetben – jó vagy rossz dolog történt, mindegy –, hálát adni Istennek. Dicsértük Őt! Hiszen, semmi nem változott – ami az alapokat illeti: Isten valóságos, Krisztus értem halt meg a kereszten és támadt fel, megváltott engem! Az alapok tehát rendben vannak, ergo, a felszínen történő, úgymond látható dolgok alakulása pedig az alapokat nem befolyásolja!
Ha egy ház alapja jó, akkor azon nem változtat az, hogy „odafönt” esik az eső, vagy süt a nap [hm, ez a példa tetszik :-) ].
Mivel tehát, az alap a helyén van, egyértelmű – sokáig mégsem volt az, csak a gondolataimban, a szívemben azonban koránt sem… –, hogy az alaphoz igazítom az építkezés többi részét, vagyis ragaszkodom Krisztushoz – aki az alapkő számomra – és igyekszem mindent Hozzá mérni az életemben.
Elképesztő, hogy Istennel, mennyivel színesebb a világ – „Be vagyok zsongva…”.
Cselekvés! Tenni azt, ami a dolgunk: világítani! Dicsérni Istent, ebben pedig, segíteni azoknak, akik hallgatják, hogy ne csak hallgatók legyenek, hanem aktív részesei is Isten magasztalásának!
Ébredés van! Ez biztos! Az viszont nem mindegy, hogy hogyan élem meg… Más a véleményem, és nem vagyok hajlandó a szűkös látásomat levetkőzni magamról? Nos, akkor egyszerűen csak állni fogok az állomáson, és nézni, ahogy a vonat elindul, netán nem áll meg, hanem elszáguld mellettem, mert nem vettem jegyet…
Vagy pedig, félreteszek minden körülményt, és aktív résztvevője leszek ennek a remek eseménynek! Teszem a dolgomat, dolgozok Vele, Érte… Érte élek minden nap…
Mindegy, miről beszélünk, milyen helyzetről. Ha állandóan az elválasztó falakra tekintek, akkor nem fogok tudni áttörést megélni. Ha a különbözőségeket nézem, akkor sem. Ha elhívnak valahova – mondjuk egy konferenciára, amit speciel én kevésbé kedvelek, akkor is az én felelősségem, hogy hogyan fog alakulni a további életem. Elmegyek, és nyitott szívvel adom magamat Istennek, vagy sem?
„Azzal okozunk örömet Istennek, amit teszünk, és nemcsak azzal, amit hiszünk” (Contemporary English Version – Jakab levele 2/24).
