Kis híján csütörtököt mondtam… Mindig olyankor történnek „oda nem illő” dolgok, amikor az ember kicsit fellélegezne. Legyen szó egy munka újrakezdéséről, vagy egyéb, olyan eseményekről, amelyekre az ember semmiképpen sem számít.
Rossz hírről kaptam telefonhívást a tegnapi napon. Érdekes, hogy sok borzalomról hallok, látok a TV-ben, a hírekben, vagy az Interneten. Mégis, amikor a környezetemben történik valami tragikus, az rám, ránk is hatással van. Esetenként én, a nagypofájú sem jutok szóhoz, inkább csak sírhatnékom van. Azt hiszem, amikor nem tudok mit tenni, és a helyzet történik, folyik tovább, én pedig kénytelen vagyok külső szemlélőként jelen lenni, nos, talán ezt hívják szívfájdalomnak.
Amikor veszteség ér, és nem tudod visszacsinálni. Látszólag legalábbis könnyebbnek tűnik, hogy kínaiul megtanuljak egy héten belül, semhogy megoldás szülessen egy kialakult helyzetben.
Furcsa dolog ez. Csak ültem, és hallgattam a telefonban, ahogyan egyik Kedves Barátom tájékoztat. Nem tudtam szólni. Mi ez, talán valami rossz vicc? Úr Isten! Ugye nem? De, miért?
És a kérdőjel most is ott van. Azt hiszem, Isten nagysága valóban felfoghatatlan. Más kárának nem örülök, de igyekszem tanulni belőle. Hirtelen rádöbbentem arra, hogy mennyire könnyű elveszni. Ha nem keresem nap, mint nap, és nem kutatom Isten jelenlétét, ha nem vágyakozom arra, hogy találkozzak Vele, akkor egyszerűen végem lesz. És bár először csak enyhe a lejtő, hirtelen a szakadék szélén találhatom magamat.
Gabival leültünk, és nem tudtunk mást tenni, csak imádkoztunk. Nagyon jó volt. Hirtelen az összes, igazán értékes dolgot, amit az életben találhatok, megláttam. Család, szeretet. Elengedhetetlen szereplői az életemnek, életünknek.
Talán a szívfájdalom az egyik leggyorsabb dolog, ami az istenfélelmet kimunkálja az emberben. Egy pillanat alatt „rám tört”. Mennyire fontos, hogy a lehető legjobban lezárjam az életemben a „kiskapukat”, hogy minél kisebb hely legyen arra, hogy megtámadhasson a Gonosz.
Az Efézus-levelet olvasom még mindig. Nagyon tartalmas, rendesen meg kell „rágni”. „Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem okosak.
Aki okos, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, és ismerjétek fel az Úr akaratát!” (Efézus 5/15-17).
Hm… Érdekes… újabb kihívás. Felismerni, és megérteni, mi az Úr akarata. Keresem, kutatom. Nem állítom, hogy mindig meg tudom tenni, vagy, hogy azonnal mindent értek. Sajnos nem. De az biztos, hogy nagyon igyekszem.
„Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket! Urunk, Jézus Krisztus nevében adjatok hálát mindig, mindenért Istennek, az Atyának!” (Efézus 5/19-20).
Keresni, kutatni Isten akaratát, megcselekedni, és hálát adni Neki! Rájöttem, hogy az Isten dicsérete és imádata az egyetlen, amely minden gátat és minden falat képes áttörni! Valóságos az Isten dicsérete! Megoldást hoz a problémákra, lerombolja a bevehetetlennek tűnő helyzetek falait, és áttöri az összes zárt ajtót, amin be kell mennem!
Csodálatos! Ez ad reményt mára, holnapra és életem minden napjára. Hiszen, az Istenben való reménység nem szégyenít meg…!
