A hétvégén folytattuk a közös pihenést, és ámulattal vettük észre, hogy Isten milyen személyre szabottan gondoskodik rólunk… olykor tényleg csak ámulunk.
A hétvégi pihenésbe villámként csapott bele néhány nagyon kedves névnapi SMS, amelyek némelyike valódi állatság volt. :-)
Az új hét kezdete hamar elkövetkezett, és a hajtás újra indult, hála Istennek, eredményesen. Lassan kezdünk megnyugodhatni a jövőt illetően, már csak a jelent kell „túlélni”. De itt, a finish-ben már nem adjuk fel.
Kedden estére Béla, egy kisebb formációval a Pünkösdi Teológiai Főiskolára volt hivatalos, az esti, Ifjúsági Istentiszteletre. Béla megtisztelt azzal, hogy már korábban jelezte felém, hogy számítana rám. Mivel nem volt biztos, hogy milyen felszerelés lesz, abban maradtunk, hogy ha van dob, akkor dobolok, ha nincs, akkor zongorázok. Dob nem volt, így abszolút lazán, basszusgitár, 4 ének, és egy billentyű volt a felállás – a terem méretéhez igazodva ez teljesen jó volt, nem is kellett oda más.
Istennel találkozni mindig élmény, és valóságos felüdülés, ha pedig mindezt úgy élem meg, hogy aktívan részt tudok benne venni, és oda tudok fordulni Istenhez, akkor még különlegesebb egy ilyen alkalom.
Bár nagyon fáradt voltam, és Szentendréről a Gyömrői úti Főiskoláig a legnagyobb dugóban kellett vezetni, mégis úgy határoztam, hogy nem foglalkozom a gondokkal, a fáradtsággal. Egy valamire vágytam: találkozni Vele. És ez megadatott.
Ha magát, a szolgálat és a zene örömét veszem alapul, már akkor is minden remek volt. Néhány dalban kissé instabilnak éreztem magamat, de hála Istennek, nem volt különösebb malőr, így nem lett égés.
Na, és persze, ha a kamerás fiatalemberrel találkozom… a dicséret nagy részében a zongora mellett állt, és az ujjaimat filmezte… nagy élmény lehetett, ahogy olykor kissé megremegtek az ujjaim… :-)
