Kissé stresszes volt az ébredés. Pedig nem akarok idegeskedni. Nem éri meg. Lehet ám, hogy az időjárás is közrejátszik ebben.
Márk evangéliumában, a 4. részben megfogott valami, amit már eddig is kismilliószor olvastam ugyan, de most bátorítólag hatott rám.
A vérfolyásban szenvedő asszony, nem törődve azzal, ki mit fog szólni, elhatározta, hogy kitartó lesz, és bármi áron is, de megérinti Krisztusnak legalább a ruháját, hogy meggyógyuljon. Sikerrel járt.
Jézus pedig nem hagyta annyiban a dolgot. Hozzáfordult, és biztosította szeretetéről: „a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból” (Márk 4/34). Megérte hát Krisztus közelébe férkőzni. Igaz, amikor Krisztus ránézett, az asszony nagyon szégyellte magát, és a leírás szerint egy megszeppent, Jézusra szinte ránézni sem merő, félő nő volt. Félt, mint aki rosszat csinált.
Sokszor magam is így vagyok. Egyszerűen elegem lesz dolgokból, olykor elkeseredek, és szinte rá sem merek nézni Jézusra, de mégis a közelébe akarok kerülni, bármi áron. Ha csak a ruhája szélét megérinthetném…
És Krisztus sosem hagyja, hogy csak a ruháját fogdossam. Amikor hozzá „igyekszem”, elém jön, és átölel. Nem csupán a ruhája szélét engedi megfogni, hanem magához ölel, és egyszerűen, Istentől jövő szeretettel szeret. Nem engedi, hogy beérjem a kicsivel. Teljes szívét nekem adja. Minden egyes alkalommal.
Fantasztikus!
A hit csodákra képes. Az evangéliumot tovább olvastam. Egy zsidó vezető jött Jézushoz, és kérte, hogy gyógyítsa meg a lányát. Miközben mentek a házhoz Jézus nem volt fukar, meggyógyította a fentebb említett asszonyt is. A férfi házából hír érkezett: a lány meghalt.
Jézus nem esett kétségbe, nem kezdett kapkodni. Nem írja részletesen a szakasz, hogy a férfi (az édesapa) mit szólt ekkor, de valahogy úgy képzelem el, hogy Krisztus szemébe nézett, valami olyan nézéssel, amiben benne van a fájdalom, a remény és a félelem is; a szem beszélt – szerintem: Ugye azért még tudsz rajta segíteni, Jézus?
Jézus pedig ennyit mondott: „Ne félj, csak higgy!” (Márk 4/37). Elment a házba, és az Őt kinevető, és hitetlenkedő családtagoktól függetlenül, az apa hitére nézve, meggyógyította, vagyis feltámasztotta a lányt.
Talán nekem is szükségem volt egy feltámadásra… sok évvel ezelőtt. Mert bár fizikailag él(degél)tem, lelkileg egy halott voltam. Sosem bántottak ezért a családomban, senki nem vetette a szememre a hitványságomat. Talán így még nagyobb volt a bűntudatom.
Csak annyit tudok, hogy sokat imádkoztak értem. Némi párhuzamot látok a bibliai történet és az én történetem között.
Gyakorlatilag a családom is azt tette, amit ez a zsidó férfi: hívták Jézust, hogy jöjjön, tegye egészségessé a gyermeket.
A Mester pedig eljött, és meggyógyított.
Őszintén, nagyon - nagyon hálás vagyok a gyógyulásért, a feltámadásért, azért, hogy élhetek. Istennek és a családomnak is.
ÉLET!
